Hirdetés

Tovább erősödik a Huawei P20 Pro kamerája



|

Praktikusabbá válnak a szuperlassított videofelvételek, hála a készülék következő frissítésének.

Hirdetés

A Huawei P20 Pro egyedi tripla kamerával rendelkezik, és fotózás terén a legjobbak között van. A videofelvételek terén azonban már nem olyan lenyűgöző. A gyártó egy közelgő frissítésben javítana a helyzeten, a kamera többek között egy új szuperlassított módot kap. 

Hirdetés

A jelentések szerint a felhasználók 960 fps mellett rögzíthetik majd a videókat, méghozzá automatikusan. Az XDA szúrta ki az újítást, ami állítólag még az idén megérkezik a zászlóshajóra. 

960 fps-sel tud videót felvenni a Samsung Galaxy S9 és a Galaxy S9+ (720p-ben), valamint a Sony Xperia XZ2 is (1080p-ben). Nem túl meglepő módon a Huawei is beépítette ezt a funkciót az új csúcskészülékébe. A Samsungot azonban nem érték utol a riválisok, a dél-koreai vállalat ugyanis okos akciófelismeréssel egészítette ki az újítást. Ezzel ugyan nem mindenki elégedett, de mindenképp segítség, hogy a készülék magától érzékeli, mely az a mozzanatsor, amit érdemes lassítani. 

Az akciófelismerés azért is fontos, mert másodpercek töredékéről beszélünk, vagyis a manuális időzítés elég nagy bosszúságot okozhat. 

A P20 Pro megújult zoomfelületet is kap majd, amelyet úgy használhatunk, hogy a keresőben csúsztatjuk az ujjunkat. A kisimított nagyítás és kicsinyítés olyan lesz, mint az LG Point Zoom megoldása a V30-on. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.