Hirdetés

Tovább repül a Marson a NASA drónja, új képet is kaptunk tőle



|

Az Ingenuity névre hallgató helikopter épp egy egykori folyótorkolat felé halad, útjáról pedig egy látványos képet is közzétett a NASA.

Hirdetés

Eredetileg úgy tervezték a NASA szakemberei, hogy a Marsa küldött távirányítású helikopterük, az Ingenuity rossz esetben három, jó esetben öt repülést fog kibírni, mielőtt használhatatlanná válik a vörös bolygó felszínén. A drón viszont messze felülmúlta az elvárásaikat, és nemrég sikerrel abszolválta huszonegyedik, a Földről irányított repülését is, ami a következő küldetését készíti elő. Az Ingenuity ugyanis az elkövetkező időszakban a Perseverance marsjáró küldetését fogja támogatni, de az oda vezető út is kalandos.

Hirdetés

Amint az Egyesült Államok űrkutatásért felelős ügynökségének tájékoztatásából kiderült, az Ingenuity a Jezero kráterben megtalálható egykori folyótorkolat területének felderítésében fog részt venni. Korábbi repüléseinek helyszínétől következő útjai kiindulópontjához vezető útja közben a Séítah nevű régió felett repült el, amiről a lenti képet osztotta meg a NASA. A nagy felbontású, színes kamerával készült fotón jól látszik, milyen is a kietlen marsi táj.

A drón célja persze összetettebb annál, hogy érdekes képeket készítsen és felmérje, mi lehet az ideális útvonal az egyébként önvezető technológiát is használó Perseverance számára. A szeptemberig meghosszabbított repülési program egyben az Ingenuity további tesztelését is magában foglalja, ennek eredményeit pedig jövőbeli, a Marson használható repülő járművek fejlesztésére is felhasználja majd a NASA. Eközben az Ingenuity szoftverét is frissítették a szakemberek, ezzel például a korábbi, maximum 15 méteres repülési magasságot is megemelhették.

A sikerek ellenére az Ingenuity kifejezetten óvatosan halad előre, legutóbbi repülése során például mindössze 315 méteres távolságot tett meg, és eddig összesen nagyjából 4,6 kilométert repült a 38 perc alatt, amit a levegőben töltött.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.