Hirdetés

Továbbra is készül a OnePlus okosóra



|

Ezt most maga Pete Lau, a OnePlus ügyvezetője erősítette meg. Okosórát már évek óta fontolgat a gyártó.

Hirdetés

Évek óta hallunk már arról, hogy belépne az okosórák piacára a OnePlus, de az utolsó pillanatban a kukába vágja a terveit. Az utóbbi hónapok megint arról szóltak, hogy csak készül a OnePlus okosóra, és ezt most a cég ügyvezetője, Pete Lau hivatalosan is megerősítette egy interjú során. Eredetileg a OnePlus 8T-vel egyszerre vártuk az órát, amiről az első vázlatok 2015-ben bukkantak fel. 

Sajnos Lau nem árult el részleteket a fejlesztéssel és magával az órával kapcsolatban sem. Azt viszont elmondta, hogy a Google-lel közösen dolgoznak rajta, hogy jobb legyen a kapcsolat a Wear OS rendszer, az Android TV és az androidos mobilok között. 

Hirdetés

Mindez egyébként arra is utal, hogy a OnePlus mégsem fejleszt saját rendszert a viselhető eszközeire, hanem a Google Wear OS platformját választja. 

Sajnos azt továbbra sem tudni, hogy mikor jelenhet meg a OnePlus Watch: vajon a OnePlus 9 mellett, jövő tavasszal? Reménykedjünk benne, hogy nem egy újabb hátraarc lesz csupán a 2021-es eredmény ezen a fronton.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.