Hirdetés

Továbbra sem áll készen a megjelenésre a Huawei összehajtható mobilja



|

A Huawei egyik igazgatója maga árulta el, hogy a Mate X egyszerűen nem áll készen arra, hogy megjelenjen a boltokban.

Hirdetés

Több mint öt hónapja már, hogy a Huawei bemutatta a Mate X-et. Bár a kínai gyártó nem járt pórul, mint a Samsung a Galaxy Fold minőségi problémáival, ennek ellenére mégsem sietett a készülék piacra dobásával. 

Hirdetés

Az utóbbi hetekben arról lehetett hallani, hogy szeptemberben már biztosan megjelenik a Mate X, Kínában pedig már augusztusban elérhető lesz. Egy interjúban azonban He Gang, a Huawei fogyasztói mobilos üzletágának igazgatója maga mondta el, hogy a Mate X nincs készen, és emiatt időbe telik, mire a boltokba kerül. 

Az igazgató szerint a Huawei továbbra is tökéletesíti és optimalizálja a Mate X-et, hogy az megfeleljen a szigorú minőségi elvárásoknak. Bevallotta, hogy a folyamat a vártnál sokkal nagyobb kihívásokat tartogat az új dizájn és eljárások miatt. 

Egyik oldalról a nyilatkozat megnyugtató, hiszen a Huawei a minőségre és az elégedettségre koncentrál, a másik oldalról néhányan csalódtak. Az MWC idején minden gyártó sietett, hogy első legyen, azután viszont sok bizonytalanság jött az elsietett bejelentések miatt. 

Továbbra is nagy kérdés, hogy a Mate X vagy a Galaxy Fold jelenik meg előbb, bár utóbbit a Samsung már beígérte szeptemberre. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.