Hirdetés

Tudtad, hogy van olyan spenót, amely e-mailt is képes küldeni?



|

Az MIT spenótja egészen különleges, de persze nem azért, mert sokkal tanultabb, mint a bolti.

Hirdetés

Aki emlékszik M. Night Shyamalan Az esemény című B-filmes tömegkatasztrófájára (mármint ezzel a végeredményre utalunk, nem csak a műfajra), az tudja jól, milyen is az, amikor a természet jelez, hogy valami nem oké, és amikor a fák és a szél durván összejátszanak az emberiség ellen.

Utólag is bocsánat a spoilerért, de hát muszáj belátni, hogy ehhez képest a Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) spenótja mennyivel könyörületesebb, hiszen az csak e-mailt dob a tudósoknak, ha olyan nitroaromatikus vegyületet észlel a talajvízben, melyek különféle robbanószerekben is jelen vannak.

A kvázi szenzorként működő növény a levelen lévő szén nanocsővel ad jelet, amit egy infrakamera olvas be, az pedig útjára is küldi az e-mailt.

Hirdetés

Michael Strano, a kutatást vezető professzor a Euronewsnak elmondta:

eme áttörés szerinte ékes példája annak, hogy igenis sikerült megugrani az ember és növény közti kommunikáció akadályait.

Bár a kísérlet elsősorban robbanóanyagok kimutatására szolgált, Stranóék szerint a módszer szennyezés vagy más környezeti állapotok jelzésében is segíteni tud, hiszen a növény környezetéből kinyert adatok révén ökológiai változásokat is monitorozhatunk.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.