Hirdetés

Úgy tűnik, hogy nem a játékok fogják megmenteni a Netflixet



|

Egy friss kimutatás szerint nem sok előfizetőt mozgat meg a Netflix egyre bővülő játékos kínálata.

Hirdetés

A Netflix még tavaly ősszel indította útjára a Netflix Games néven futó videojátékos szolgáltatását, melynek keretében az előfizetők extra díjak nélkül férhetnek hozzá egy sor mobilos címhez, Androidon és iOS-en egyaránt.

Az egyre erősebb konkurenciával és az előfizetői tábor csökkenésével küzdő streaming óriás nagyon komolyan veszi ezt a szegmenst, és több stúdiót is felvásárolt a jelenleg 26 tételből álló kínálat felturbózására. A jelek szerint azonban nem ez fogja megmenteni a céget, a felhasználók legalábbis egyelőre nem mutatnak túl nagy érdeklődést a netflixes mobiljátékok iránt.

Az alkalmazásokra szakosodott Apptopia elemzőcég felmérése ugyanis arra jutott, hogy a Netflix játékai mindent egybevetve csupán 1,7 millió napi aktív felhasználóval bírnak, ami a 221 milliós ügyfélkör kevesebb mint 1%-ának felel meg. Ha az Apptopia nem téved, az adatokat bizonyára a streaming szolgáltató központjában is látják, ám a vállalat egyelőre nagyon bízik a játékos terjeszkedésben, hiszen korábban beharangozta, hogy év végéig szeretné 50 címre tornászni a választékot.

Hirdetés

A bővítés eddigi üteme alapján ez nem is tűnik lehetlennek, hiszen a Netflix Games tavalyi rajtjakor még csak 5 tételből (Stranger Things: 1984, Stranger Things 3: The Game, Shooting Hoops, Card Blast, Teeter Up) állt a repertoár. A játékokat a Netflix alkalmazás is kiemelt helyen kínálja, a tényleges használatukhoz viszont külön kell letölteni őket.

A kérdés, hogy a Netflixnek sikerül-e fokoznia a felhasználói aktivitást, a jelenleg veszteségesen működő vállalat ugyanis nem engedheti meg magának, hogy a végtelenségig szórja a játékokra a pénzt, főleg, ha tartósnak bizonyul az elsődleges profil, a streaming gyengélkedése. A széljárás megfordítására az előkészítés alatt álló olcsóbb, reklámokkal támogatott előfizetői konstrukciónak van a legjobb esélye.

 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.