Hirdetés

Új fotón a Nokia hamarosan érkező táblagépe



|

Árulkodó kedvcsináló villantja meg a finnek következő nagy dobását.

Hirdetés

Nagyjából egy hete hozta nyilvánosságra a Nokia márkanevet licencelő HDM Global, hogy október hatodikán egy nagyobb leleplezéssel készül. Az elemzők szerint ennek keretében akár egy új, olcsó 5G-s mobil is bemutatkozhat, a főszerepet azonban már biztosan egy táblagép kapja.

A múlt héten megosztott fotón már eleve egy feltűnően nagy dobozt láthattunk, most pedig egy újabb kedvcsinálóval jelentkezett a finn márka, melyen magát a tabletet is szemügyre vehetjük.

A képen a Nokia 3310 2017-es, újragondolt kiadása mellett szerepel az újdonság. A tablet ugyan csak profilból tűnik fel, de már ez is árulkodik a méretéről: a Nokia 3310 11,5 cm magas, így durván saccolva a táblagép legalább kétszer ekkora lehet.

Hirdetés

A szöveg pedig azt írja, hogy az új kütyü mindent hoz, amit egy Nokia telefontól is várhatunk, ami leginkább arra utalhat, hogy nagy szerepet kap a mémek hadát ihlető nokiás strapabíróság.

A hivatalos közlések alapján eddig nagyjából ennyit silabizálhatunk ki, a korábbi pletykák viszont 10,3 hüvelykes kijelzőről, 4 GB RAM-ról és 64 GB-os tárhelyről szólnak. Ha pedig hihetünk a híreszteléseknek, a gépet egy Unisoc chipset hajtja majd, és T20 néven kerül forgalomba.

A Nokiának egyébként nem ez lesz az első kalandja a táblagépek világában. A Microsoft-érát például az Intel-alapú N1-gyel nyitotta a márka még 2014-ben, ennél is régebbi viszont a Nokia 770 Internet Tablet, amely még 2005 őszén került piacra.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.