Hirdetés

Új mérföldkőhöz érkezett a YouTube tartalomgyártóinak népes tábora



|

Továbbá az is kiderült, hogy az utóbbi években egészen gigászi méretű összeget fizetett ki a Google a videósoknak.

Hirdetés

Sok évvel ezelőtt, még 2007-ben indult el a YouTube partnerprogramja, amelynek köszönhetően az elmúlt esztendőkben rengeteg tartalomgyártó kapott lehetőséget arra, hogy feltöltött videóival pénzt keressen a platformon. Jelenleg többféle módon lehet pénzhez jutni a YouTube-on keresztül, és bizony már annyian éltek a különböző monetizációs lehetőségekkel, hogy időközben sikerült átlépni egy elég ütős mérföldkövet is.

Hirdetés

A Google bejelentése szerint már több mint 2 millió tagja van a YouTube Partner Programnak, ami azt jelenti, hogy világszerte rengetegen használják arra a platformot, hogy videóikkal keressék meg a napi betevőjüket. Emellett az is kiderült, hogy csak az elmúlt három évben 30 milliárd dollárt fizetetett a YouTube a különböző tartalomgyártóknak, művészeknek, illetve médiavállalatoknak.

Ráadásul sok alkotó a tevékenységével hozzájárul a helyi és globális gazdaságokhoz, illetve a munkahelyteremtéshez is. Egyébként a platformon már nem csak reklámokkal kereshetnek pénzt a tartalomgyártók, hiszen jelenleg összesen tíz monetizációs lehetőség van, így például a Premiummal vagy a csatornatagsággal is szert tehetnek bizonyos mértékű támogatásra.

Szerintetek még mindig megéri csatlakozni a YPP-hez, vagy vannak már jobb alternatívák?

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.