Hirdetés

Új szintre emeli a strapabírást a Gorilla Glass Victus 2



|

Bemutatkozott a Corning legújabb üvege, amely minden korábbinál hatékonyabb védelmet nyújt a mobiloknak.

Hirdetés

Az amerikai Corning a hatvanas évek óta látja el kémiailag megerősített üvegekkel az autóipart, a repülőgépgyártókat és a gyógyszeripart. Tevékenységével az Apple érdeklődését is felkeltette, így a 2007-es iPhone-nal a fogyasztói elektronikai eszközök körébe is eljutott a technológia.

A Corning Gorilla Glass különböző variánsai ma már minden valamire való mobilon megtalálhatók, amely ad a strapabírásra, most pedig bemutatkozott a cég eddigi legerősebb anyaga, a Gorilla Glass Victus 2 is.

Hirdetés

A két évvel az első Victus után debütáló megoldás kifejlesztésére a telefonok átlagos méretének növekedése miatt volt szükség: a Corning szerint az elmúlt négy évben átlagosan 10 százalékkal nagyobbak és 15 százalékkal nehezebbek lettek a mobilok, a hatalmas panelek pedig értelemszerűen jóval érzékenyebbek a fizikai behatásokra.

A Gorilla Glass Victus 2 azonban azt is képes túlélni, ha 1 méteres magasságból a betonra ejtjük, a valamivel puhább aszfalt esetén pedig már egy 2 méteres zuhanás után is reménykedve fordíthatjuk fel a kijelzővel lefelé landolt készülékeket.  A Corning emellett azt ígéri, hogy sikerült megtalálniuk az egyensúlyt az eltérő védelmet igénylő törésállóság és a karcállóság között, így az utóbbi tekintetében is jól teljesít az új anyag.

Az éles premiert illetően a cég egyelőre csak annyit árult el, hogy valamikor a "következő pár hónap során" futnak be az első Victus 2-es okostelefonok, márkák és típusok említése nélkül. A Victus korábbi variánsait ugyanakkor olyan modellek használják, mint a Google Pixel 7-széria, a Samsung Galaxy S22-család vagy a OnePlus 10T, így ezek jövőre érkező következő generációja már valószínűleg a Victus 2-vel fogja védeni magát.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.