Hirdetés

Újabb forrás erősített meg egy rossz hírt az Phone SE frissítése kapcsán



|

Több pletyka is egy irányba mutat az Apple olcsó modelljének következő generációjáról.

Hirdetés

Bölcsen döntött az Apple, amikor 2016-ban kiadta az iPhone SE-t, ami lényegében az iPhone 6S volt az iPhone 5S házába csomagolva. Az újrafelhasznált elemekkel ugyanis relatíve olcsó tudott maradni a készülék, amivel vonzó ajánlattá vált, így tavaly tavasszal meg is kaptuk a második verzióját.

Ami pedig az SE 3-ként emlegetett folytatást illeti, ennek kapcsán korábban két forrás, a GSMArena és a piaci elemző Ming-Chi Kuo is arról számolt be, hogy 2022 elején érkezhet, az utóbbi pedig azt is tudni véli, hogy sajnos nem kap frissebb dizájnt, vagyis marad az iPhone 6-tól örökölt, vastag kávákkal és Home gombbal archaizáló forma.

Hirdetés

Most pedig egy harmadik pletyka is megerősíteni látszik a lényegi értesüléseket. A japán Macotakara nemrég publikált cikke ugyanis szintén azt írja, hogy 2022 elején esedékes az új iPhone SE bemutatója, méghozzá A15 chippel és 5G-vel, de a megszokott régi dizájnnal.

Ez pedig azt jelentené, hogy az iPhone már a hatodik modelljén sütheti el a 2014-ben bemutatott iPhone 6-formát. A változatlan dizájn persze önmagában nem lenne nagy gond, viszont már az A13 Bionic chippel szerelt SE 2-nél is érezni, hogy az iPhone 6-tal megegyező kapacitású, 1,821 mAh-ás akkumulátor nem igazán nő fel a teljesítményhez, ami az erősebb A15 chippel még extra terhelést is kaphat. Sokkal nagyobbnak viszont nincs elegendő hely a kicsi és vékony házban.

A Macotakara továbbá úgy tudja, hogy decemberben kezdődhet a készülék gyártása, a piaci rajtra pedig tavasszal érdemes számítani. Ez nem lenne különösen meglepő, hiszen a 2016-os és a 2020-as SE is tavasszal (az előbbi márciusban, az utóbbi áprilisban) vált elérhetővé.

Habár egyre több szóbeszéd járja a harmadik generációs iPhone SE-ről, továbbra sem árt óvatosan kezelni ezeket, hiszen semmi sem garantálja, hogy valóban jövőre áll elő vele az Apple. Már csak azért sem, mert az SE 2 is négy évvel követte az első verziót, így az eddigi mintát megismételve a cupertinóiak akár 2024-ig is elhúzhatják a frissítést.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.