Hirdetés

Újabb funkciókkal szorongatja a Zoomot a Google Meet



|

Háttereket és háttérelmosás funkciót is kapott a Zoomhoz így még közelebb kerülő Google Meet.

Hirdetés

A Google Meet felhasználói talán a leggyakrabban azt a funkciót hiányolták a Google nagy videokonferenciás szoftveréből, hogy nem tudják a hívások hátterét elmosni vagy éppen egyedi hátteret felvenni a beszélgetésekhez. A Microsoft Teams és a Zoom ráadásul már tudta ezt a két funkciót. Most végre a Google is elérhetővé teszi, a tervek szerint mobilos és asztali környezetben is hamarosan használható lesz. 

Hirdetés

Amellett, hogy el lehet majd mosni a hátteret, le is cserélhetjük azt teljesen egy képpel  vagy videóval. Fontos adalék azért, hogy a változtatásokról árulkodó dokumentumba három havonta visznek fel új funkciólistát, de el is szoktak távolítani új opciókat. Vagyis még bármi változhat, nincs rá garancia, hogy nem eszközöl módosításokat a Google. 

A Hangouts utódjaként egyre népszerűbbé váló Google Meet hamarosan képes lesz nemzetközi telefonszámot tárcsázni videohívásból, felhőalapú zajszűréssel segíteni a beszélgetéseket, illetve a Google digitális írótábláját is integrálhatják. A szolgáltatás májusban vált ingyenessé, tekintettel a világjárvány okozta változásokra. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.