Hirdetés

Újabb hasznos funkciót emel át a Waze-ből a Google Térkép



|

A balesetek és a sebességellenőrzések mellett egyesek immáron a dugókat is tudják jelenteni a Google Térképben.

Hirdetés

A Google 2013-ban majdnem egymilliárd dollárt fizetett a Waze navigációs alkalmazásért, azonban a legalapvetőbb praktikus funkciókat csak hosszú évek után tudta (vagy akarta) átemelni és beépíteni a saját Google Térkép megoldásába. 

Hirdetés

A Google néhány hónapja tette elérhetővé az első felhasználóknál azokat a funkciókat, amelyek segítségével a baleseteket és a sebességellenőrzéseket lehet jelenteni. Nemrég ezek szélesebb körben is elindultak, vagyis egyre több embernél elérhetőek - de még mindig nem mindenkinél. Kis számú felhasználónál azonban időközben megjelent egy harmadik, szintén hasznos lehetőség is. 

Az Android Police olyan képernyőképeket osztott meg, amelyek szerint a szerencsések immáron a dugókat is külön jelenthetik. Eközben vannak, akik még az első két funkció megérkezésére várnak. 

A dugójelentésekkel a felhasználók simább navigációs élményhez járulhatnak hozzá, pontosabb lesz a becsült érkezési idő, illetve csúcsidőben az alternatív javaslatok is jobbá válhatnak. A Google Térkép így jobban hasonlít majd a Waze-re, mint valaha. Mindez pedig sok különböző pletykát elindíthat vagy fokozhat. 

A Google+, Inbox vagy Allo szolgáltatásokkal szemben azonban a Waze ma is népszerű, milliók használják világszerte, konkrétan több mint 90 millió autós havi átlag 438 percet tölt az appban. Mindezek miatt valószínűsíthető, hogy a Google Térkép és a Waze a következő években is önállóak és különállóak maradnak. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.