Hirdetés

Újabb képeken a Galaxy Note 9 és a Galaxy Watch



|

Augusztus 9-én esedékes a bemutató; záporoznak a képek az új Samsung termékekről.

Hirdetés

A Samsung augusztus 9-én mutatja be a következő újdonságait, vagyis a Galaxy Note 9-es zászlóshajót és a Galaxy Watch okosórát. Természetesen egyre több a szivárgás, már a képek is záporoznak. 

Hirdetés

Az Android Headlines például három képet is közölt a Galaxy Note 9-ről, amely így feketében, kékben és barnában is látható. A MySmartPrice közelebbről is megvizsgálta a kék modellt, a Samsung pedig maga tett fel egy képet a Galaxy Watch okosórájáról, majd gyorsan törölte is azt az oldaláról. 

A képek minden eddigi pletykát megerősítenek, vagyis a felső és alsó keret még kisebb lett az új zászlóshajón, az ujjlenyomat-olvasó pedig új helyre költözött. A Galaxy Note 9 6,3 hüvelykes, 2960 x 1440-es kijelzőt kap majd, a legmodernebb Exynos lapkával és ezúttal már 4000 mAh-s akkumulátorral. Mindezt két 12 megapixeles és egy 8 megapixeles kamera, AKG fülhallgatók, 6 GB RAM és 64 GB tárhely egészítik majd ki. 

A Galaxy Watch a névváltás ellenére továbbra is Tizen rendszert használ majd, és ezúttal rozéaranyban is lesz.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.