Hirdetés

Újabb megbízható forrás erősítette meg a notch nélküli iPhone 14 érkezését



|

Újabb megerősítés érkezett a notch eltűnésével kapcsolatban.

Hirdetés

Néhány hónapja már velünk vannak az iPhone 13. generációjának modelljei, amik leginkább egy finomabb ráncfelvarrásnak tűnnek a 12-es iPhone-ok után. Egy kicsit jobb lett a kamera, nagyobb az akkumulátor és gyorsabb a processzor, egymás mellé állítva a két generációt, aligha tudná megmondani egy átlag felhasználó, hogy melyik készülék az újabb.

Az idei modellel azonban más lehet a helyzet, hiszen a hírek szerint jelentős változásokon fog átesni az ősszel debütáló iPhone.

Hirdetés

Az Apple-lel kapcsolatban mindig megbízhatónak bizonyuló Mark Gurman a Power On podcastben osztotta meg legújabb információit, hogy mit vár a cégtől ebben a naptári évben.

Elmondta például, hogy idén tényleg bekerül a FaceID a képernyő alá, a megjelenítőt pedig mindössze egy apró lyukkamera szakítja majd meg. Ezzel régi lemaradását pótolja az Apple a riválisokkal szemben - hozzá kell tenni persze azt is, hogy az iPhone kamerái esetében a 3D-s arcletapogatás is fontos tényező. Gurman szerint a cupertinói cég már évek óta dolgozik a megoldáson.

Beszélt továbbá az idén frissülő MacBook Airről, ami az új M2-es chippel érkezik, 8 CPU és 9 vagy 10 GPU maggal. A forrásai szerint továbbá várható egy saját fejlesztésű processzorral szerelt Mac Pro, tényleg befut az AR/VR szemüveg, megjelenik egy új iPhone SE 5G támogatással, jön egy strapabíróbb Apple Watch és a 2022-es iPad Pro már vezeték nélkül is képes lesz tölteni.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.