Hirdetés

Újabb PC-s komponens eshet áldozatul a kriptobányászatnak



|

Ha ez így megy tovább, semmilyen alkatrész nem marad, tápegységekkel és alaplapokkal játszunk majd.

Hirdetés

Eddig is fájdalmas tüskeként bökdösték a gamerek oldalát a kriptovalutákat bányászó felhasználók. Miattuk van például, hogy az Nvidia által már hónapokkal ezelőtt kiadott RTX 30-as kártyák még mindig szinte elérhetetlenek, ha pedig valaki kap, azt jóval az ajánlott ár fölött tudja csak beszerezni.

Nem jobb persze a helyzet az AMD Radeon RX 6000-res szériával sem, most pedig úgy tűnik, hogy újabb áldozatot szed a folyton bővülő kriptovaluták világa.

Míg most a legnépszerűbb valuták a számítógépeink teljesítményére éheznek, addig az új egység, a Chia, a háttértárolóinkat szeretné felemészteni. A Chia mögött Bram Cohen áll, a BitTorrent atyja, aki azért hozta létre az új fizetőegységet, hogy környezetbaráttá tegye a kriptovaluták világát. A háttértárak ugyanis kevesebb áramot fogyasztanak, olcsóbbak és jóval elérhetőbbek, mint a bányászatra is alkalmas, high-end videókártyák.

Hirdetés

A Chia a háttértárolóink írásán és olvasásán alapszik, így a sebesség mellett legalább annyira fontos, hogy strapabíró is legyen az eszköz. Ebből kifolyólag az SSD-k talán nincsenek akkora veszélyben, Kínában azonban már most érezhető, hogy a bányászok őrületes mennyiségben kezdtek el felvásárolni HDD-ket és adatközpontokba szánt SSD-ket.

Hongkongban bizonyos merevlemezek esetében akár háromszoros áremelkedést is tapasztalhatnak a vásárlók. Egy másik beszámoló arról ír, hogy egy kínai SSD gyártó, a Jiahe Jinwei, már ki is fogyott az 1 és 2TB-os NVMe M.2-es tárolókból. A cég most a gyártási kapacitás növelésével és direkt a bányászoknak készülő eszközökkel próbálja meg ellensúlyozni a készlethiányt.

Ha az új kriptovaluta nemzetközi viszonylatban is sikert arat, a háttértárolók sem lesznek már biztonságban. Ugyan az SSD-k nem feltétlenül alkalmasak erre a feladatra, a kevésbé jól informált bányászok ideig-óráig azokkal is tudnak dolgozni, csak épp nem olyan hatékonyan.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.