Hirdetés

Újabb rekordokat állított fel a NASA Mars-helikoptere



|

Az Ingenuity minden korábbinál messzebb és gyorsabban repült a Mars tájai felett.

Hirdetés

A NASA Perseverance marsjárója tavaly februárban landolt a vörös bolygó felszínén, feladata a 45 km-es átmérőjű Jezero-kráter feltérképezése a Mars 2020 program keretében. A projekt különlegessége, hogy a guruló szonda nem egyedül érkezett meg, a NASA ugyanis egy apró helikoptert is útjára indított vele.

A mindössze 1,8 kg-os Ingenuity tavaly áprilisban szállt fel először, ami egyben az első alkalom volt az emberiség történetében, hogy egy másik bolygón hajtottunk végre irányított repülést. A napenergiával táplált Mars-helikopter azóta is gyűjti a kilométereket, a nemrég végrehajtott 25. repülése pedig dupla rekorddöntést hozott.

Hirdetés

Az Ingenuity ugyanis 708,4 méteres távolságot gyűrt re egy szuszra, 76,6 méterrel fejelve meg a korábbi csúcsát, a repülés során pedig elérte a 19,79 km/h-s sebességet, ami 2,09 km/h-val gyorsabb az eddigi rekordjánál. A repülésre még április 8-án került sor, ám a küldetést felügyelő NASA Jet Propulsion Laboratory csak a héten osztotta meg a hírt a nagyvilággal.

A rekorddöntő repüléssel az Ingenuity közelebb került a végső céljához, egy egykori folyó kiszáradt deltájához, melynek kapcsán a tudósok azt remélik, hogy ősi, mikrobális élet nyomait rejti. Eközben a Perseverance is robog a delta irányába, fedélzetén a kőzetminták vizsgálatához szükséges eszközökkel.

A NASA azt is közölte, hogy a legutóbbi repülést úgy kellett megtervezni, hogy elkerüljék a szonda és a helikopter szállításához használt, hulladékká vált felszerelést, annak egyes alkatrészei ugyanis megzavarhatták volna az Ingenuity műszereit, szélsőséges esetben akár a helikopter lezuhanását okozva.  

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.