Hirdetés

Újabb részletek derülhettek ki az Apple AR/VR headsetjétről



|

Az Apple egy érdekes megoldást választhatott az eszköz energiaellátásához.

Hirdetés

Habár évek óta pletykálnak róla, még sosem tűnt ennyire valószínűnek, hogy hónapokon belül leleplezik az Apple első AR/VR headsetét. A termék kapcsán az egyik legfontosabb forrásunk a veterán szivárogtatónak számító Mark Gurman, a Bloomberg elemzője, aki korábban több lényeges információt is közölt.

Ha hihetünk az eddig szárnyra kapott híreszteléseknek, a headset Reality Pro néven érkezik, és a nyári WWDC során fogják leleplezni, míg az árusítás megkezdésére csak valamikor az év vége felé érdemes számítanunk.

Hirdetés

Gurman most egy új beszámolóval jelentkezett, amelyben azt írja, hogy a Reality Prón ugyan lesz egy USB-C port, de azt csak adatátvitelre használjuk majd, mivel a töltést egy mágnesesen csatlakozó külső akkumulátorral oldják meg a cupertinóiak. Ennek a mérete és a formája a MagSafe Battery Packhez hasonló.

A Bloomberg elemzője szerint az akkumulátor nagyjából kétórányi üzemidőt biztosít majd, és egy kábel köti össze az eszközzel. Azt Gurman már korábban elárulta, hogy az Apple a vezetékes megoldás mellett döntött, s hogy az akkupakkot a zsebünkben kell hordanunk, most pedig annyival bővítette az ismereteinket, hogy a kábel nem lesz elválasztható a teleptől, a lekerekített, mágneses vége pedig egy tekerő mozdulattal rögzül a helyén.

Az elemző ezúttal nem szolgált egyéb új infókkal, azt viszont már egy januári jelentésében feltárta, hogy a Reality Pro 3000 dolláros áron érkezik majd, és egy Apple Watch-szerű koronával dinamikus váltást fog biztosítani a kibővített valóság (AR) és a virtuális valóság (VR) üzemmódok között. Az Apple állítólag a videózást szánja a fő funkciónak, ezért olyan partnerekkel köthet szerződést, mint a Dolby és a Disney.

A WWDC fejlesztői konferencia megnyitójára június 5-én kerül sor, így ha Gurman nem téved, már nem kell sokat várni a headset leleplezésére.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.