Hirdetés

Újabb ügyes trükk a Huawei Mate 10-től



|

A készülék zárolt képernyője a háttérképhez igazítja a szöveges elemek színét.

Hirdetés

Október 16-án mutatkozik be a Huawei Mate 10, amely nagy durranásnak ígérkezik, és már sok mindent tudunk róla. A Kirin 970-es lapkakészletre építkező okostelefon a kiterjesztett valóság felé is nyit majd, amiben egy 5,9 hüvelykes, 18:9-es képarányú, közel keret nélküli kijelző lesz a partnerünk. 

Hirdetés

A Mate 10-ről előkerült egy mindössze 6 másodperces videó, amely azt mutatja meg, hogy az EMUI felület hogyan viselkedik a zárolt kijelzőn. A készülék ugyanis mindig a háttérképhez igazítja a szöveges elemek színét, tehát az intelligens színválasztásnak hála az összehatás mindig jól fest majd. 

A hátlapi dupla Leica kamera RGB-s szenzora a pletykák szerint f/1.6-os rekeszértékkel operál majd, ezt pedig szokásos módon egy monokróm szenzor segíti. A konfigurációnak hála még élesebb és minőségibb képeket kapunk majd, kevés fény mellett is. 

Megfelelő árazással a Huawei Mate 10 lehet a gyártó egyik legnagyobb ütőkártyája, amely megszorongatja majd az iPhone X-et, és végeredményben a Huawei még jobb helyzetbe kerülhet az Apple-lel szemben a globális mobilpiacon. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.