Hirdetés

Ujgurok megfigyelésére fejlesztett arcfelismerő rendszert a Huawei



|

A Huawei beismerte, hogy tényleg készített egy ilyen rendszert, de a cég szerint nem rendszeresítették azt.

Hirdetés

A The Washington Post jelentése szerint a videós megfigyelésre szakosodott IPVM kutatói hívták fel a figyelmet arra, hogy a Huawei egy olyan arcfelismerő rendszeren dolgozott, amely a Kínában élő ujgur kisebbség megfigyelésére alkalmas.

Nyilvánosan megjelent dokumentumokkal is bizonyították az állításukat, állítólag a projekt azt akarta szemléltetni, hogy a Huawei hardvert milyen jól lehet partnerek algoritmusaival használni (jelen esetben a kínai Megvii cégét). 

Hirdetés

A jelentésekben kiemeltek egy funkciót, amely ha felismeri, hogy ujgur van a közelben, értesíti a rendőrséget. 

A New York Times már 2019-ben is adott közre olyan jelentést, amely alapján kínai cégek olyan algoritmusokat készítenek, amelyekkel az arcfelismerők azonosíthatják az ujgurokat. Később több említett vállalatot is korlátozások alá vont az amerikai kormány. 

A Huawei nevét most először vonták be ebbe a kényes ügybe. A vállalat állítólag elismerte, hogy dolgozott ilyen projekten, de hozzátette, hogy soha nem rendszeresítették és alkalmazták azt élesben.

Frissítés! Közben a Huawei Technologies magyarországi irodájától megkaptuk a cég hivatalos álláspontját, amelyet változtatások nélkül közlünk:

"Az IPVM jelentésében egy tesztről van szó, amelyet a valóságban soha nem alkalmaztak. Az ilyen típusú tesztelésekhez a Huawei kizárólag általános célú termékeket szállít, nem kínál egyedi igényekre szabott algoritmusokat vagy alkalmazásokat. A Huawei minden országban és régióban helyi törvényeknek és rendelkezéseknek megfelelően működik, illetve csak olyan IKT-termékeket és megoldásokat kínál, melyek megfelelnek az elismert iparági szabványoknak."

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.