Hirdetés

Újra előkerülhet a TikTok betiltásának ötlete



|

Az Egyesült Államokban a Szövetségi Kommunikációs Bizottság egyik tagja keményen beleállt a TikTokba.

Hirdetés

Brendan Carr, a  Szövetségi Kommunikációs Bizottság egyik tagja nemrég az Axiosnak adott egy interjút, melynek kapcsán most sokan úgy véli, az Egyesült Államokban újra elkezdhetnek majd foglalkozni a TikTok esetleges teljes betiltásával - korábban ugyebár erre elég komoly tervek voltak.

Carr személye már csak azért is nagyon érdekes, mert ugyan a Szövetségi Kommunikációs Bizottság önmagában nem tudja nyélbe ütni a teljes tiltást, épp ő volt az, aki az amerikai kongresszus elé terjesztette korábban a Huaweit érintő szankciókat, amik aztán mint ismeretes, végig is mentek.

Hirdetés

Nyilván a teljes tiltás hatalmas érvágás lenne, hiszen az USA-ban már több mint 200 millió letöltésnél jár a TikTok. Megoldást jelenthet az az opció, miszerint a kínai ByteDance helyett egy teljes mértékben amerikai cég felelne a közösségi felület működtetéséért, az erre vonatkozó tárgyalások aktívan folynak az amerikai külföldi beruházásokat felügyelő bizottsággal. Nyilván az is nagy kérdés, hogy a félidős választások után egy esetleges republikánus többség mit kezd majd a helyzettel. A TikTok elleni egyik legkomolyabb vád (azon túl, hogy a felhasználók adatai a Kínai államnál kötnek ki), hogy az app alkalmas lehet a választások befolyásoklására.

Brendan Carr nem a napokban kezdte el a TikTok elleni háborúját, az amerikai adatok védelmének érdekében korábban már a Google és az Apple illetékeseit is megkereste azzal, hogy szabaduljanak meg az alkalmazástól a saját online piactereiken. Továbbra sem szabad azonban elfelejteni, hogy ebben a meccsben nem Carr fogja eldönteni a végeredményt. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.