Hirdetés

Újraindul az iPhone X gyártása



|

Mivel az iPhone XS-t és az iPhone XS Maxet nem annyira viszik, az Apple kénytelen újraindítani a nyugdíjazott iPhone X gyártását.

Hirdetés

Amikor az Apple bemutatta az idei új iPhone készülékeit, azt is közölte, hogy az iPhone X-et végleg kivonja a forgalomból. Ez logikus lépésnek tűnt, elvégre az iPhone XS gyakorlatilag ugyanaz a modell, csak frissített hardverrel. Aki tehát spórolni akart, annak az iPhone XR-t szánták. 

Hirdetés

Nemrég azonban kiderült, hogy az iPhone XS és az iPhone XS Max messze nem fogynak olyan jól, mint az Apple várta. A Wall Street Journal jelentése szerint mindez arra kényszerítette az Apple-t, hogy újraindítsa a 2017-es, nyugdíjba küldött iPhone X gyártását. 

Mivel az iPhone XS és az iPhone XS Max eladásaival gond van, ezért az Apple nem tudja teljesíteni azokat a feltételeket, amelyeket a Samsungnak ígért meg egy szerződésben, amikor elkötelezte magát bizonyos számú OLED-panel vásárlása mellett. Az Apple nem akar még többet gyártani a nem igazán fogyó 2018-as modellekből, ezért a jelek szerint inkább újraindítja az iPhone X gyártását

Ennek a gyártása olcsóbb az Apple számára, és remélhetőleg a felhasználók is kedvezőbb áron kapják majd meg (miközben még mindig szép nyereséget jelent majd a vállalatnak). Az Apple és a Samsung hivatalosan nem reagált a jelentésekre. 

Az elmúlt hetekben az elemzői és iparági jelentésekből kiderült, hogy mindhárom idei modell ellenállásba ütközött a felhasználók részéről. A legnépszerűbb most az iPhone 8 és az iPhone 8 Plus, furcsa módon még Japánban is. Az viszont sajnos nem derült ki, hogy az iPhone X mikortól lesz újra kapható, és mennyiért. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.