Hirdetés

USB-kulcsnak álcázott bombával követtek el merényletet



|

Egy újságíró volt a célpont.

Hirdetés

A különös eset Ecuadorban történt, ahol a helyi Ecuavista TV hírcsatorna egyik műsorvezetője, Lenin Artieda nevére címezve érkezett egy boríték, amelyben egy USB adattároló rejtőzött - írja a BoingBoing. Azonban amikor az újságíró bedugta a laptopjába az USB-kulcsot, az felrobbant.

Artieda szerencsére csak kisebb sérüléseket szenvedett, de az ecuadori legfőbb ügyész irodája hétfőn jelezte, hogy terrorcselekmény miatt nyomozást indítanak, mivel több újságíró is kapott hasonló borítékokba rejtett robbanószerkezeteket.

Hirdetés

Xavier Chango, az ecuadori bűnügyi helyszínelők vezetője szerint a kis méretű szerkezetek a hadsereg által használt robbanószert rejtettek, kis mennyiségben. A helyi rendőrök egy, a TC Television csatornának küldött eszközt kontrollált körülmények között robbantották fel.

A szólásszabadságért küzdő Fundamedios csoport szerint ezen kívül még legalább egy tévéadó és egy rádióállomás címére is érkeztek USB-bombák. Az ecuadori kormány hangsúlyozta, hogy minden körülmények között megvédi a szólásszabadságot.

Minden olyan kísérlet, amely az újságírók megfélelmítésére és a szólásszabadság letörésére irányul, undorító cselekedet, amelyre a törvény maximális szigorával kell lecsapni

- áll az ecuadori kormány által kiadott közleményben.

Az ország elnöke, Guillermo Lasso a drogkartellek közötti vetélkedést nevezte meg az egyre gyakoribbá váló erőszakos cselekmények okaként.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.