Hirdetés

Vajon mennyire bánja a Microsoft, hogy végül nem vették meg a TikTokot?



|

A vállalat vezetője szerint ez lett volna a cég legfurcsább befektetése, de nem bánkódik, hogy végül nem jött össze a TikTok üzlet.

Hirdetés

2020-ban nagy port kavart a TikTok körüli botrány, amit az Egyesült Államok akkori elnöke, Donald Trump robbantott ki, mikor bejelentette, betiltja az országban az alkalmazást különböző adatkezelési aggályokra hivatkozva. Trump egyetlen menekülőt ajánlott: ha az egész céget eladják egy nagy amerikai vállalatnak, a vételár nagy részét pedig az amerikai kormány kapja.

A TikTokot akkoriban szóba hozták az IBM-mel, az Oracle-lel és a Walmarttal is, de végül addig húzták-halasztották a dolgot, hogy a végleges tiltásból nem lett semmi. Pedig augusztusban már arról is beszéltek, hogy esetleg a Microsoft vásárolná fel a videós applikációt.

Hirdetés

Erről mesélt most Satya Nadella, a Microsoft feje a Code Conference-en:

"Először is emlékeztetnék mindenkit, hogy a TikTok keresett meg minket, és nem fordítva. Két kő közé szorultak, nagyon nehéz helyzetben voltak, és szükségük lett volna egy partnerre".

Nadella elmondta, hogy a ByteDance olyan vállalatot keresett, aki a felhő-alapú szolgáltatásokban és biztonságtechnikában is otthon van. Ő maga is úgy látta, hogy a TikTok egy jó befektetés lehet, ráadásul a Microsoft gyermekvédelmi megoldásai sokat segíthettek volna az applikáció megítélésén. Szerinte - mivel van már gyakorlatuk a közösségi platformok üzemeltetésében, mint az Xbox Live vagy a LinkedIn - nem jelentett volna kihívást a TikTok.

Azonban ahogy Trump kikerült a képből, egy csapásra megszűntek az akadályok a TikTok előtt. Bár Nadella az interjúban azt mondta, nem bánja, hogy az üzletből nem lett semmi, azért valószínűleg nem búslakodna, ha mégiscsak hozzájuk tartozna az app, ami épp a napokban érte el az egymilliárd felhasználót.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.