Hirdetés

Valószínűleg nem fog USB-C-re váltani az Apple az iPhone-ok esetében



|

Bár az iPadeknél már lecserélték a Lightning csatlakozót, úgy tűnik, a telefonoknál marad a korábbi megoldás.

Hirdetés

Az, hogy az Apple különcködik, nem újdonság, de mivel egy ideje már mind a MacBookok, mind az iPad Prók és Airek esetében USB-C-s töltőt használhatunk, számítottunk arra, hogy a közeljövőben az okostelefonjainál is áttér a cég az elterjedtebb megoldásra.

Egy ismert és általában Apple-témában jól értesült elemző, Ming-Chi Kuo szerint azonban a cég jegelte a váltást.

Hirdetés

Úgy véli, ennek két oka van: egyrészt az MFi, avagy a Made for iPhone eszközök szegmensének nem tenne jót, másrészt nem annyira vízálló az USB-C csatlakozó, mint a Lightning vagy a MagSafe. Nem számíthatunk továbbá a bekapcsológombba épített Touch ID-ra sem, ami szintén az iPadeknél debütált korábban. 

Bár az MFi-s kiegészítőknek szintén ártana, valószínűbb, hogy az Apple meglépi, amire már régóta számítani lehet, és elhagyja az utolsó portot is az iPhone-okról, melyek így kizárólag vezeték nélkül lennének tölthetőek, megtolva ezzel a MagSafe-es eszközöket is, és növelve a vízállóságot. Még ez sem vehető biztosra, mert a MagSafe (illetve annak iPhone-os alkalmazása) csak tavaly debütált.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.