Hirdetés

Van, ahol akár bűncselekmény is lehet Netflix-jelszavak megosztása



|

Elméletben akár el is ítélhetik azt, aki mással is megosztja a streaming szolgáltatáshoz kapcsolódó profilját.

Hirdetés

Habár a Netflix 2017-ben még a szeretet egy megnyilvánulási formájának nevezte a jelszavak megosztását, azóta nagyot fordult a világ, és a megerősödő riválisokkal küzdő cég az idén bejelentette, hogy a bevételei növelése érdekében fel fog lépni az efféle közösködés ellen.

A jelenleg ismert tervek szerint 2023-tól sokkal nehezebb lesz a külön háztartásban élők számára, hogy ugyanazt a Netflix-fiókot használják, valamint a platform a profilunk átvitelének megkönnyítésével és új konstrukciók bevezetésével (reklámokkal támogatott olcsóbb csomag, fizetős alprofilok létrehozása) is igyekszik terelgetni a nézőket.

Most pedig a Netflix egy nem várt helyről, a brit kormánytól is kapott egy kis segítséget, a Szellemi Tulajdon Hivatala (Intellectual Property Office, IPO) ugyanis azzal ijesztett rá a lakosságra, hogy közölte: az efféle szolgáltatásokhoz kapcsolódó jelszavak háztartáson kívüli megosztása illegális cselekménynek minősülhet.

Hirdetés

A kijelentés először az IPO weboldalán található segédanyagban bukkant fel, majd gyorsan el is tűnt, a BBC azonban felvette a kapcsolatot a hivatallal, ahol megerősítették, hogy ennek ellenére sem változott az álláspontjuk:

"A büntetőjog és a polgárjog számos olyan rendelkezést tartalmaz, amelyek alkalmazhatók az olyan jelszómegosztás esetében, amikor a szándék az, hogy egy adott felhasználónak lehetővé tegyék a szerzői jogvédelem alatt álló művekhez való fizetés nélküli hozzáférést. Ezek a rendelkezések a körülményektől függően magukban foglalhatják a szerződéses feltételek megszegését, a csalást vagy a szerzői jogok másodlagos megsértését. Amennyiben ezek a rendelkezések a polgári jogban szerepelnek, a szolgáltató feladata lenne, hogy szükség esetén bírósági úton lépjen fel."

- véli az IPO, a Netflixre bízva a feljelentések megtételét. A BBC megszólaltatott egy szakértőt is, aki szerint az Egyesült Királyságban legalább négymillióan osztják meg a netflixes profiljukat, ami a helyi felhasználók negyedét teszi ki.

A brit potyázóknak azonban - egyelőre - nincs mitől tartaniuk, mivel az ügyészség álláspontja alapján egy elmarasztaló ítélethez előbb nyomozásra lenne szükség, a Netflix pedig eddig nem említette, hogy feljelentéssel fog élni a jelszómegosztókkal szemben, valamint arra utaló bizonyítékok sincsenek, hogy a rendőrség magától kezdene ilyen vizsgálatokba.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.