Hirdetés

Végre a balkezesekre is gondol a Google Wear OS, de csak egy komoly megkötéssel



|

Évekbe telt, hogy a Google összekapja magát, ám így sem lehet felhőtlen az érintettek öröme.

Hirdetés

A balkezesség egyáltalán nem ritka jelenség, hiszen a kutatók szerint nagyjából 10 és 20 százalék között lehet a balkezesek előfordulása a Föld lakosságán belül. Magyarán a legkisebb számot alapul véve is közel 800 millió ember él a világon, aki a bal kezével ügyesebb, s akikről egész eddig nem gondoskodott a Google okosórás szoftvere, a Wear OS.

A korábban Android Wear néven futó operációs rendszer ugyanis alapból nem támogatta a képernyő 180 fokos elforgatását, így pedig a Wear OS-es kütyüket is csak úgy lehet a jobb karon hordani, hogy a legfontosabb gomb/gombok a balkezes viselő számára kényelmetlen oldalra kerülnek, akárcsak egy hagyományos óra esetében.

Hirdetés

Ezért is vetette fel egy hozzászóló a Google hibavadász fórumán még 2018-ban, hogy hozzá kéne adni a repertoárhoz az elforgatást, ha már ez a szoftveres számlapokkal könnyedén lehetséges. Ugyan közel négy évbe telt, de nemrég végre megérkezett az üdvözítő válasz a fejlesztőktől: beépítették a kért funkciót, ám van egy komoly bökkenő.

A manuális elforgatást ugyanis csak a később érkező órák támogatják majd, vagyis az erre vágyó balkezesek nem tudhatják le a dolgot egy szimpla szoftverfrissítéssel, hanem sajnos mindenképp új eszközt kell vásárolniuk.

Hogy mikor érkeznek az első támogatott órák, az egyelőre nem ismert, aki viszont nem szeretne csak ezért új ketyegőt venni, az megpróbálkozhat a külsős fejlesztésű szoftverekkel (a legismertebb a Lefty) is. Ami pedig a rivális watchOS-t illeti, ott nem okoz gondot a kérdés, az Apple okosórájában ugyanis beépített funkció a tájolás megváltoztatása.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.