Hirdetés

Véletlenül kiszivárogtatta a Zenfone 10 árát az ASUS



|

Ha nem is szándékosan, de ezúttal maga a gyártó szállított egy megjelenés előtti információt.

Hirdetés

Jövőre lesz 10 éve, hogy az ASUS bemutatta a Zenfone néven futó prémium mobilját, a széria pedig azóta sem látszik kifulladni, hiszen még a tavaly nyáron megjelent ZenFone 9-ben is egy kiváló készüléket tisztelhetünk, amely a kompakt méretével, a remek kamerájával és a teljesítményével igazolta a létjogosultságát.

Az utód Zenfone 10 ugyan még nem kapott hivatalos megjelenési dátumot, de pletykák már keringenek róla, amelyeket most maga az ASUS fejelt meg, amikor - feltehetően -  véletlenül leleplezte a készülék árát.

Hirdetés

A gyártó időközben elindított egy weboldalt, ahol egy vakteszten kell szavazatokat leadni a Zenfone 10-zel készült fotókra, amit az ASUS a kamera finomhangolására használ, a résztvevők pedig ingyen példányokat nyerhetnek az új zászlóshajóból. Az Android Authority beszámolója szerint egy rajongó itt szúrta ki az alábbi szöveget, amely kerek-perec leírja, hogy 749 dollárba fog kerülni a csúcsmobil.

Mivel az ilyen akciókban általában alapmodelleket osztogatnak, valószínűsíthető, hogy az adók nélkül kb. 260 ezer forintra lefordítható összeg a 6 vagy 8 GB memóriával és 128 GB tárhellyel szerelt variánsra értendő. Amennyiben tényleg így van, az 50 dolláros drágulást jelentene a 699 dollárról induló Zenfone 9-hez képest.

A pletykák szerint egyébként a Zenfone 10 már a Snapdragon 8 Gen 2-es processzorra épül, 200 megapixeles fő kamerával fotóz és egy 5000 mAh-s akkumulátor fogja életben tartani, mindehhez pedig az elődénél jóval nagyobb, 6,3 hüvelykes AMOLED kijelzőt kapunk 120 Hz-es képfrissítési sebességgel. Hivatalos információink azonban továbbra sincsenek a készülékről, így még a leleplezés dátuma sem ismert.

A Zenfone 9 mindenesetre júliusban került bemutatásra és szeptemberben kezdték forgalmazni, így nem kizárt, hogy az új generációnál is hasonló menetrendet követ majd az ASUS.

 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.