Hirdetés

Videón a Huawei legújabb mobil operációs rendszere



|

Idő előtt bepillanthatunk a HarmonyOS 3-ba.

Hirdetés

A Huaweire kiszabott amerikai szankciók arra kényszerítették a kínai gyártót, hogy egy saját mobil operációs rendszerrel álljon elő a Google-féle Android helyett, ez lett a tavaly megjelent HarmonyOS 2.0 (az 1.0 csak tesztverzió volt), amely az Android nyílt forráskódú verziójára, az Android Open Source Projectre épül.

Eddig ugyan nem látni, hogy a Harmony képes lenne stabilizálni a Huawei rohamosan olvadó piaci részesedését, a vállalat azonban nem adja fel, és július 27-én leleplezi a szoftveres platform következő generációját.

Hirdetés

Ebbe pillanthatunk be most idő előtt, hála Richard Yu vezérigazgatónak, aki eredetileg a kínai Weibo közösségi oldalon osztotta meg az alábbi videót a rendszerről. Ahogy a Twitterre is átmentett képsorok mutatják, a HarmonyOS 3 továbbra is mélyen merít az iOS kezelőfelületéből, immáron viszont egyetlen mappán belül különálló tabekre is rendezhetjük majd az alkalmazásainkat.

Persze minden bizonnyal nem ez lesz az új platform egyetlen nagy dobása, így kíváncsian várjuk, hogy a Huawei vajon mivel próbál új lendületet adni a Harmony kissé döcögős térhódításának. A rendszer az okoseszközeink mély integrációjára, azok kezelésének megkönnyítésére helyezi a hangsúlyt, ezért nem kizárt, hogy ebben a témában villantanak majd valami újdonságot.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.