Hirdetés

Visszahozhatják a Touch ID-t a jövő évi iPhone-ok



|

A 2020-as vagy a 2021-es Apple okostelefonokban debütálhat először a kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasó.

Hirdetés

Bár eleinte az iPhone X-hez pletykálták a technológia érkezését, a készülék bemutatója után az Apple többször hangsúlyozta, hogy csak a Face ID arcfelismerőben gondolkodik. A jelek szerint azonban mégis dolgozik a kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasón, és erről egy friss szabadalom is árulkodik

Hirdetés

Míg az androidos gyártók egy része rögtön az iPhone X dizájnjának a másolásába kezdett, addig akadtak olyanok, amelyek új megoldásokban gondolkoztak. Ennek köszönhetőek a felugró kamerák, a szétcsúsztatható mobilok és a fúrt kijelzők is. Ezekkel szemben ma már kezd "elavultnak" tűnni a vaskos szenzorsáv az iPhone-okon. 

Mivel az Apple az utóbbi időben 3 évente vált dizájnt az iPhone okostelefonok mezőnyében, ezért ha tényleg 3D-s Touch ID-t vetne be a cég, és leszámolna a Face ID-val, akkor erre leghamarabb 2020-ban vagy 2021-ben kerülhet sor. Valószínűleg egy jól működő és kiforrott, képernyőbe épített ujjlenyomat-olvasó a legtöbb embernél feledtetné a Face ID hiányát, ráadásul így már a keret nélküli kijelző is elérhető lenne. Nagy kérdés persze, hogy hová kerülhet a szelfikamera. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.