Hirdetés

Ígéretes káosz: ilyen a Windows 10 Őszi Alkotói Frissítés

|

Október közepén kezdődött a Microsoft rendszerének újabb, nagyszabású frissítése, az Őszi Alkotói Frissítés pedig a bejelentése óta számos változáson ment keresztül. Mutatjuk, mire készülj fel.

Hirdetés

Mindig nagyon izgalmas esemény az operációs rendszerek frissítése. Bármire is használjuk számítógépünket, ez az a szoftver, amely megkerülhetetlen alapot jelent a ráépülő programoknak és munkafolyamatoknak. Így aztán a legapróbb módosítások is alapjaiban határozhatják meg interakcióinkat a géppel, gördülékenyebbé vagy épp körülményesebbé téve az addig jól megszokott rutint.

Hirdetés

A nagyobb, előre bejelentett fejlesztések között két irányt figyelhetünk meg: az egyik inkább a motorháztető alatti, főként a rendszer stabilitására és biztonságosságára törekvő változtatásokra összpontosít, csendben próbál nyugodt környezetet teremteni a rendszer használatához. A másik irány a külsőségeket helyezi előtérbe, és apró finomhangolások helyett az új funkciók, alkalmazások és vizuális elemek bevezetését tűzi ki célul. A Windows 10 Őszi Alkotói Frissítés inkább ez utóbbi vonalat képviseli, megtartva a tavaszi, hasonló elnevezésű kiadással felvett lendületet.

Alkotókra szabva?

Az idei év hívószava a Microsoft berkein belül a kreativitás; az ígéretek szerint az alkotó felhasználókra összpontosítva fejlesztik tovább a rendszert. Az elképzelés szépen hangzik, de az eddigi béta-kiadások nem festenek ennyire egységesen meghatározható képet. A Microsoft ugyanis ahelyett, hogy ténylegesen a produktivitásra fektetne nagyobb hangsúlyt, inkább mindenbe belenyúl egy picit, és kis változtatások tömkelegével próbál megágyazni a jövő operációs rendszerének. Ez az irány azonban egyelőre teljesen homályos, és ezen az sem segít, hogy az igazán várt és nagyot szóló funkciók bevezetését egyre csak elhalasztják. Az Alkotói Frissítés tehát csak nevében lett az, de ez ne szegje kedvünket, így is tartogat elég meglepetést a csomag.

Alkalmazások, dizájn

Telepítés után, a rendszert elindítva nem lesz azonnal szembetűnő a változás, de már rövid használat alatt is sok újdonsággal találkozunk majd. Egyre inkább kezdenek beszivárogni a rendszerbe a felhasználói felület tervezési elveit meghatározó Fluent Design elemei. Az új irány nagyon ígéretesen néz ki, csak egyelőre pont a fő célja, az egységesség hiányzik belőle. Ahol már látszik - például a Kontaktoknál vagy a Műveletközpontban -, ott igencsak meggyőző az új, fényekkel, mélységgel, mozgással és arányokkal egyaránt merészen játszó dizájn.

További pluszpont, hogy szépen épül rá a korábban már megszokott rendszerre, látszik a törekvés a fokozatos egységesítésre. Végre tényleg találkozhatunk a tavaszi frissítésből kimaradt My People funkcióval; ez a tálcán kap helyet, és három, általunk választott ismerőshöz kínál gyors hozzáférést. Egyelőre mindössze az e-mail- és Skype-fiókokat érhetjük el innen, de a programhoz tartozó API révén csak a külső fejlesztőkön múlik, hogy a támogatott szolgáltatások sora bővül-e a közeljövőben. Izgalmas újítás a Story Remix funkció, segítségével fotóinkból és videóinkból tudunk látványos montázst készíteni, nagyon egyszerűen. Persze ezzel a koncepcióval nem egyszerű kiemelkedni a rengeteg hasonló megoldás közül, ám a Story Remix jó úton jár: kollaborációs lehetőségekkel és háromdimenziós animációk hozzáadásával képzeli el az otthoni videózás jövőjét.

Bár eredetileg külön applikációként álmodták meg a fejlesztők, végül a Fotók alkalmazás részeként kapjuk meg, ami teljesen érthető döntés. Természetesen a cég saját fejlesztésű böngészője, az Edge is frissül, bár csak kisebb ráncfelvarrásra kell számítani: többek között jobb EPUB- és PDF-támogatással, teljes képernyős nézettel, illetve átdolgozott Kedvencek funkcióval találkozhatunk. Ennél valamivel nagyobb volumenű változtatást vezet elő a Beállításokban felbukkanó Telefon menüpont, amellyel iOS-t vagy Androidot futtató mobilunkat köthetjük hozzá a Windowshoz, így a két eszköz szorosan együtt tud működni a mindennapok folyamán. Majd valamikor. Egyelőre csupán a megnyitott weboldalak megosztása elérhető.

A motorháztető alatt

Az őszi frissítés egyik nagy dobása a Windows Mixed Reality támogatása, amely valahol a kiterjesztett és a virtuális valóság metszéspontjában helyezkedik el. A Microsoft célja az, hogy a lehető legtöbb felhasználóhoz juttassa el az élményt, ez egyaránt tetten érhető az árazáson és a felsorakoztatott eszközparkon. A frissítés megjelenésekor ugyanis öt gyártó (HP, Dell, Asus, Lenovo, Acer) is jelentkezik a szolgáltatással kompatibilis, fejen viselhető megjelenítőkkel, a legtöbbjükhöz pedig csomagban jár a Microsoft saját kontrollere is, a versenytársakhoz képest jóval kedvezőbb áron.

Jelentősen fejlődik Cortana is: a digitális asszisztens felismeri a fotóinkon lévő szövegeket (így például egy lefotózott meghívó alapján azonnal képes naptárbejegyzést létrehozni), a webes tartalmak egy részét már a saját "területén" jeleníti meg, és segítségével mostantól képesek leszünk lezárni a képernyőt, kijelentkezni, vagy akár teljesen lekapcsolni a számítógépet. Nagyon jó hír, hogy a Windows Defender zsarolóvírusok elleni védelmet kap: azonnal jelez, ha fontos könyvtárainkban jogosulatlan program kezdene dolgozni.

Komolyabban érdekel az IT? Informatikai, infokommunikációs döntéshozóknak szóló híreinket és elemzéseinket itt találod.

Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.