Hirdetés

Így próbálhatod ki a Windows 10 új rendszerikonjait



|

A Windows 10X-ben is ott lesznek az új ikonok, amelyek egyelőre csak az előzetesekben próbálhatóak ki.

Hirdetés

A Microsoft új rendszerikonokat adott ki a Windows 10-hez, amelyek egy kicsit modernizálják az operációs rendszert. Ezeket bárki kipróbálhatja, ha hajlandó telepíteni a Windows 10 előzetesét - ezen felül is a Fast Ring tesztelői kapták meg az új ikonokat, amelyek a Fluent Design irányvonalat képviselik. Ezek mindegyike modernebb és színesebb, mint a régiek. A beépített appokon felül több más elem ikonja is frissül majd még később, és a sima, egyszerű fehér logókat színesebb opciókra cserélik. 

Hirdetés

Mivel egyes ikonok már a Release Preview verziókban is ott vannak, ezért rövid időn belül a stabil Windows 10 használói is kapnak majd a frissített ikonokból. A Microsoft célja, hogy modernizálja ezekkel a Windowst, és így a Windows 10X-ben is ott lesznek az ikonok. Azt persze senki sem tudja, hogy a Windows logója vagy a Start menü változhat-e. 

A Microsoft legutóbb az Office ikonjaik és dizájnját frissítette, illetve a mobilos verzióra is kiterjedtek a változtatások. Emellett az Edge böngésző is kapott új ikont. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.