Hirdetés

Annyian regisztrálnak az anti-Facebookra, mintha nem lenne holnap

|

Már a 200 ezret is átlépte a felhasználók száma, pedig még valójában el sem indult a Wikipedia alapító közösségi oldala.

Hirdetés

Ahogy mi is megírtuk, WT:Social néven új közösségi oldalt indított a Wikipediáért is felelős Jimmy Wales. A szolgáltatás célja az ötletgazda szerint az, hogy ellenőrzött forrásból származó információkat oszthassanak meg rajta a felhasználók, akiknek nem kell tartaniuk az álhírek mellett sem az adataik hanyag kezelésétől, sem a reklámoktól. A WT:Social használata teljesen ingyenes, és bevételt kizárólag önkéntes adományokból szereznek, amit a Wikipediához hasonlóan teljes egészében a működtetésbe forgatnak vissza.

Hirdetés

Úgy tűnik, sokan ki voltak már éhezve arra, hogy a fenti irányelveket hangoztató kihívót kapjon a Facebook (hiszen az álhírek elleni harccal, a reklámmentességgel és az adatkezelés fókuszával egyértelműen a Zuckerberg-birodalom hibáiból kiábrándultakra céloz a WT:Social). Jimmy Wales nemrég Twitteren jelentette be, hogy bár mindössze néhány napja él az oldal, máris túllépte a 200 ezer regisztrált felhasználót. Az alapító egyébként épp gyanútlanul vacsorázott, mikor megtalálták a hírrel, ilyen gyors felfutásra a jelek szerint ő sem számított.

Hirdetés

Persze ez még messze van a Facebook kétmilliárd feletti felhasználói bázisától, de annak fényében szép eredmény, hogy az általunk is kipróbált friss oldalon még nem is lehet a regisztráción kívül semmit csinálni, mivel egy bizonyos kritikus tömeg eléréséig csak egy várólistára kerülünk. Ennél többet csak azok tudnak ténylegesn csinálni a WT:Social felületén, akik már valamilyen adománnyal segítették a fejlesztést. Mielőtt jönnének az olyan felvetések, hogy jaaaa, szóval aki fizet, az első az egyenlők között, hát milyen ingyenesség ez - nem erről van szó. Wales egyértelműen jelezte, hogy akkor indul élesben a szolgáltatás, ha már minden eleme készen áll a biztonságos és hatékony használatra, valamint megvan az a minimális nemzetközi felhasználói bázis, amely már képes tartalommal megtölteni a felületet. Szóval az adományozás után bekukucskálók számára ez csak egy gesztus, amikor tényleg elindul az oldal (aminek még nem tudni a dátumát), tényleg nem lesz különbség a fizetős és nem fizetős felhasználók által elérhető funkciók között.

Egyelőre a WT:Social működéséről annyit lehet tudni, hogy szöveges posztok mellett olyan más tartalmakat lehet megosztani majd egymással, amelyek ellenőrzött forrásból származnak (tehát nem valamilyen kamuoldalról vagy propaganda-fiókból). Direkt spártai lesz a felület, például nem támogatja az animált gifeket és hasonló vizuális elemeket, így valóban az értékes tartalmakon maradhat a fókusz. És mindez nem csak amolyan hobbiküldetés vagy hippiskedés, Wales nyilatkozata szerint hisz abban, hogy ezzel a hozzáállással hosszú távon legyőzhetik az egyre kaotikusabbá és sekélyesebbé váló Facebookot. A növekvő érdeklődésre való tekintettel már azt is meghirdették, hogy további adminokat és fejlesztőket keresnek, ha valakit érdekelnek a részletek, itt tájékozódhat.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.