Hirdetés

Ma ünnepli 30. születésnapját a világháló



|

1989. március 12-én egy szoftvermérnök beadott egy tervet munkáltatójának: ebben leírta, hogyan kommunikálhatnának egymással a távoli számítógépek. A többi már történelem.

Hirdetés

Az 1989-ben 33 éves Tim Berners-Lee a svájci CERN részecskefizikai kutatóintézet munkatársaként már egy ideje egy olyan megoldáson törte a fejét, ami segítene az egymástól messze dolgozó fizikusok munkájának összehangolásában. Ugyan léteztek már informatikai megoldások távoli hálózatokra és üzenetküldésre, de polgári célú globális hálózatról még szó sem volt. Így aztán Berners-Lee felvázolta egy olyan technológia alapjait, ahol a távoli számítógépek egy egységes protokollt használó hálózaton keresztül érhetnék el egymást és a felhasználók is egy általánosan elfogadott módszerrel léphetnének interakcióba a másik gépeken lévő adatokkal.

Hirdetés

Amikor a szakember a tervezet első változatát leadta főnökének, az először ennyit fűzött hozzá: kissé bizonytalan, de érdekes. Szerencsére az utóbbi jellemzőt tartotta fontosabbnak, ezért megengedte, hogy Berners-Lee részletesebben is kidolgozza az ötletet. Ő pedig neki is állt, és megalkotta a HTML nyelv első változatát, a weboldalak megjelenítésére szolgáló HTTP protokollt, és a világ első böngészőjét WorldWideWeb.app néven - ez utóbbi egyszerre volt képes megnézni mások weboldalait és szerkeszteni is a sajátokat.

30 wwwirtuális gyertya

A köztudatba végül az első tervezet benyújtásának dátuma, tehát 1989. március 12-e került be a world wide web születésnapjaként, tehát kimondhatjuk: ma ünnepli születésnapját a www betűcsoport, amit ugyan már egyre kevesebbszer látunk kötelező jelleggel a weboldalak címében, de a lényeg mégis az, hogy ebből az ötletből nőtt végül ki az egész ma ismert internet macskásgifekkel, gyagya mémekkel, közösségi médiával és Pornhubbal és minden egyébbel. Például PC World Online-nal ugyebár. :)

A születésnapot a Google is ünnepli, a keresőben a saját logóját ma erre a grafikára cserélte a vállalat, ami szintén nem létezne az 1989-es tervezet és annak utóhatásai nélkül.

Az első weboldalra egyébként várni kellett még 5 évet, ez szintén Tim Berners-Lee nevéhez fűződött és 1990 decemberében készült el, de teljesen nyilvános csak 1991 augusztusára lett. Ez az info.cern.ch címen volt elérhető, de egy másolatát most is meg lehet tekinteni, alapvetően egyébként a world wide webről szóló információs anyagról van szó.

Ezután szép lassan kezdett terjedni a technológia, egyrészt a hardveres fejlesztéseknek kellett beindulnia (ki emlékszik még a betárcsázós modemek kerregésére?), majd a távközlési infrastruktúrának kellett felfejlődnie (jöhetnek a "szép" emlékek arról, milyen volt este 8 után betárcsázni a Matáv vonalon remélve, hogy nem szakad meg a hívás és egyik családtag se próbál közben telefonálni). Ma már az internet jóval többet jelent a www-nél, ezért is írtuk a címben a kissé elavultan hangzó világhálót, de tessék örülni, hogy nem a borzalmas "információs szupersztráda" kifejezést használtuk. A navigálható weboldalak azóta kiegészültek egy tonna egyéb technológiával, a mobilnettel, a Dolgok Internetével, az online játékokkal, a felhővel és egy csomó további olyan fogalommal, amit talán még maga Berners-Lee is sci-finek gondolt volna 1989-ben.

Ő maga egyébként továbbra is aktív, leginkább azzal kapcsolatban hallat magáról, hogy folyamatosan hangoztatja véleményét a mai internet aggasztó állapotáról. Szerinte túlzottan nagy hatalmat kaptak a megacégek - a Google, az Amazon vagy épp a Facebook szerinte veszélyt jelentenek a világháló szabadságára és a legjobb lenne több részre darabolni őket. Ugyanígy a net politikai veszélyeit is gyakran emlegeti, kiáll a cenzúra ellen és az internet teljes semlegességéért harcol. Jelenleg is folyik egy "Szerződés a webért" (Contract for the Web) nevű projekt összeállítása, amely egyfajta szándéknyilatkozat, melyben a netes vállalatok és a világ kormányai köteleznék el magukat az egyetemes internetes alapértékek és szabadságjogok támogatása mellett. Ebből egyébként a tervek szerint idén májusban lehet valami.

Most pedig jöhetnek kommentben az emlékek: kinek mi volt az első www-élménye? Első modemek, böngészők, régi keresők, kedvenc weboldalak?

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.