Hirdetés

Tényleg radikalizálja az emberek véleményét a YouTube?



|

Nyilván nem maga a szolgáltatás radikalizál, viszont egy kiterjedt tanulmány szerint a felkerülő tartalmak képesek eltolni az erre fogékonyak irányultságát.

Hirdetés

Érdekes tanulmányt ismertettek nemrég a Barcelonában tartott ACM FAT 2020 konferencián. A kutatást végző szakemberek szerint a YouTube olyan platform, amely a rajta megjelenő tartalmak, itt kialakuló csoportok és a kommentelési szokások miatt kifejezetten alkalmas arra, hogy a felhasználókat a szélsőséges ideológiák és gondolkodásmód felé tolja. A tanulmányt két felsőoktatási intézmény, így a svájci Ecole polytechnique fédérale de Lausanne és a brazil Federal University of Minas Gerais kutatói végezték, és mielőtt alaposan belemásznánk a politikába és itt is megjelennének az ezzel kapcsolatos pro-kontra kommentek, ezt inkább hanyagoljuk is, a kutatást tisztán szociológiai alapokon végezték és egy közösségi platform ilyen irányú hatásait vizsgálták, szóval maradjunk meg mi is ennyinél.

Hirdetés

A mostani tanulmány többek között olyan korábbi megállapításokra reagál, mint amilyen a New York Times-ban, 2018 márciusában jelent meg, eszerint a YouTube nem más, mint a radikalizálódás egyik leghatékonyabb eszköze. Több cikk és riport is született arról, mennyire könnyen bele lehet bonyolódni a különféle alt-right teóriákba, majd egyik videóról a másikra ugrálva szép lassan azon veszi észre magát az ember, hogy a korábban csak általánosan jobboldali látásmódja vérhabos szélsőséggé változik (ez nyilván nem csak jobboldali eszmék esetén történhet így, de a kutatás jelen esetben ezt vizsgálta). Manoel Horta Riberio, a kutatás egyik vezetője ezeket a teóriákat szerette volna ellenőrizni.

Maga a kutatás nem volt épp apróholmi: 330 925 videót és 349 csatornát vizsgáltak, és 72 millió kommentet néztek át több évre visszamenőleg, hogy a felhasználók visszajelzéseiből és publikusan elérhető adataiból kiderítsék, hogyan változott a beállítottságuk a YouTube-on fellelhető tartalmaknak köszönhetően. A forrásokat alapvetően négy csoportba sorolták: a semleges, az alt-lite (tehát mérsékelten jobboldali), az Intellectual Dark Web (IDW - ez amolyan jobbos-szélsőjobbos határmezsgye) és az alt-right, tehát kimondottan szélsőjobbos kategóriákat vizsgálták.

Jobbra tartsból éles jobbkanyar

Az adatok elemzése során az derült ki, hogy leginkább azokra jellemző az eltolódás, akik az alt-lite és IDW kategóriájú tartalmakat kezdték el keresni és ezekre kommentelgettek. Náluk kifejezetten gyakran előfordul, hogy az évek során fellelhető hozzászólásaik alapján idővel egyre szélsőségesebb tartalmakat néztek és a közzétett véleményük is radikálisabbá vált. A semleges kategóriában vizsgált felhasználók viszont szinte elenyésző arányban kezdtek jobbra tolódni.

A tanulmány szerint tehát elég nagy a valószínűsége annak, hogy ha valaki mérsékelten jobboldali tartalmakat kezd nézni YouTube-on, a téma főleg a hozzászólásoknak, kapcsolódó videóknak köszönhetően könnyedén berántja az illetőt és szép lassan átformálja a gondolkodását. De persze ebből nem szabad azt a következtetést levonni, hogy a YouTube maga a szélsőjobbos eszmék melegágya, ilyen szinten azért akad némi lyuk a kutatásban.

Egyrészt például az már jóval kevésbé mérhető, hogy a YouTube-on nézett tartalmak okozzák-e közvetlenül a radikalizálódást, vagy a felhasználók mindenféle más úton-módon tolódnak el a szélsőségek irányába, és a YouTube-on mérhető aktivitásuk ennek már csak folyománya. Másrészt pedig ott van az is, hogy a jelenlegi kutatás kifejezetten a jobboldali lépcsőfokokat vizsgálta - nem feltétlenül a kutatók meggyőződése miatt, egyszerűen azért, mert ha mindkét irány felé kiterjesztik a vizsgálatot, már kezelhetetlenül nagy szórást kellett volna elemezniük, ami hosszú évekig nem járt volna eredménnyel.

Felelős-e a szócső azért, mit kiabálnak át rajta?

A konferencia, valamint az ezután publikált eredmények nyomán az egyik leggyakrabban feltett kérdés pont ez: ezek szerint maga a YouTube felelős azért, mert az itt nézelődő és kommentelő emberek hajlamosak a jobboldali radikalizálódásra? Ha azt nézzük, hogy nem maga a YouTube teszi közzé az ilyen jellegű videókat és nem is ők írják a "mutatunk még ennél is cifrábbat" jellegű, tovább térítő hozzászólásokat, akkor mondhatjuk azt, hogy a YouTube valóban csak egy ártalmatlan szócső, amit mindenki arra használ, amire akar, és majd a hatóságok dolga az, hogy szabályozzák a dolgot.

Ugyanígy egy papírgyártó sem lehet felelős azért, amit az általuk készített papírlapra írnak.

De a másik oldalon azért ott van az is, hogy ha a szolgáltató képes valamilyen szinten szabályozni a szélsőségek, radikális gondolatok és gyűlöletbeszéd terjedését, akkor igenis meg kell tennie. A Google sem áll tétlenül, évek óta igyekszik különféle eszközökkel visszaszorítani a már túlzottan szélsőségesnek ítélt tartalmakat, hol konkrét tiltással, hol pedig azzal, hogy az ajánlott videókhoz használt algoritmusában erősen elrejtse az átlagos nézők elől a kifogásolható tartalmakat.

De végső soron nincs jó megoldás sem ideológiai és szociológiai, sem pedig technológiai szinten: szinte biztos, hogy még jó ideig marad ez a húzd meg, ereszd meg kötéltánc. A radikalizálódás és a szélsőségek felé hajlás megfékezésében ugyanúgy fontos szerepe van a YouTube és minden egyéb internetes szolgáltató mellett a családnak, baráti körnek, valamint a médiának is, a kritikus gondolkodás és az elemző hírfogyasztás ezért is kiemelten fontos mindenki számára - irányultságtól és hitvallástól függetlenül. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.