Hirdetés

Záporozhatnak a Nokia okostelefonok



|

A HMD Global újabb 100 millió dollárt szedett össze annak érdekében, hogy még több Nokia okostelefont dobjon a piacra.

Hirdetés

Bár senki nem cserélne el egy Samsung Galaxy S9-et vagy egy iPhone X-et egy Nokia okostelefonra, ugyanakkor tény, hogy a HMD Global márkája egyre népszerűbb, a Nokia okostelefonokat egyre többen kedvelik. Nemrég a Nokia X6-ot például 10 másodperc alatt elkapkodták Kínában, és úgy néz ki, hogy a nagy népszerűség miatt globálisan is kénytelen lesz kiadni az új okostelefont a HMD Global. 

Hirdetés

A Nokia lassan ismét nagy és ismert név lehet, amit jól jelez, hogy 2017 utolsó negyedévében 4,4 millió Nokia okostelefont adtak el. Ez több, mint amennyi az HTC-nek, a Sonynak, a OnePlusnak, a Google-nek és a Lenovónak összejött. Mi lett volna, ha Stephen Elop 2011-ben nem a Windows Phone-ra szavaz? Azt már sosem tudjuk meg, de annyi ismeretes, hogy az egykori ügyvezető nem bánta meg a döntését. 

Egyes mondások szerint pénzt csak pénzből lehet csinálni, ennek jegyében a HMD Global pedig újabb 100 millió dollárt gyűjtött össze annak érdekében, hogy a Nokia márkát előkelőbb helyre tegye a térképen. A gyártó tavaly összesen 70 millió Nokia márkájú készüléket adott el, 2,1 milliárd dolláros árbevétel mellett. A mobiltelefonok piacán király volt, az okostelefonok piacán a 11. legnagyobb gyártó. Idén jelentős előrelépéseket tervez a HMD Global, sok új készülékkel - mindehhez azonban jelentős forrásokra van szükség. A befektetők között van immáron az FIH Mobile (Foxconn) és a DMJ Asia Investment Opportunity is. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.