Hirdetés

Zsák a foltját: az NFT-bizniszben folytatja ténykedését a világ egyik legismertebb csalója



|

Anna Szorokin elméletileg jó útra szeretne térni, de lehet, hogy nem túl jó az irány.

Hirdetés

Még februárban jelent meg a Netflix kínálatában Az örökösnő álarca mögött (angolul Inventing Anna) című sorozat, ami bizony egy valódi, meglehetősen botrányos történeten alapszik.

A minisorozat ugyanis annak az Anna Szorokinnak a sztoriját dolgozta fel, aki korábban milliárdos vagyon örökösének adta ki magát, és sikerült is megvezetnie a New York-i elitet. A nő luxusszállodákban élt teljesen ingyen, kisebb vagyonokat csalt ki bankoktól és másoktól, mindezt pedig egyetlen hazugságra alapozta.

Hirdetés

Persze nem lett happy end a kaland vége, Szorokin ugyanis lebukott, és továbbra is őrízetben várhatja a kitoloncolásáról szóló döntést. Ennek ellenére úgy tűnik, nem szeretne visszavonulni a nyilvánosságtól, és egy interjúban arról beszélt, hogy megpróbál jó útra térni, illetve eltávolodni a joggal kiérdemelt "csaló" jelzőtől. Így hát elhatározta, hogy ő is megpróbálja meglovagolni az időközben alaposan lecsillapodott NFT-őrületet.

A nem helyettesíthető tokenek kapcsán egy időben hatalmas pénzmozgások történtek, és nagyon komoly összegekért keltek el olyan digitális képek, amelyeket bárki lementhetett magának. Szorokin a tervek szerint tíz ilyen apróságot szeretne kiadni, amikkel ráadásul különböző extrák járnak, például telefonbeszélgetés vagy találkozás, de még egy, a személyes tárgyaiból összeállított csomagot is megkaparinthat majd valaki.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.