Hirdetés

A játékfejlesztőket is lenyűgözte, milyen könnyű beépíteni a FidelityFX Super Resolutiont



|

Az AMD új technológiája komoly konkurenciát állít majd a DLSS-nek, ráadásul hihetetlenül gyorsan el is terjedhet.

Hirdetés

A DLSS kétségtelenül egy fantasztikus technológia, a használatához azonban egy RTX kártyára van szükség, amihez eddig jóval kevesebben jutottak hozzá, mint szerettek volna. Az AMD a Computexen mutatta be a FidelityFX Super Resolution névre keresztelt megoldást, aminek egyik nagy előnye a zöldek megoldásával szemben, hogy gyakorlatilag bármilyen GPU-val működik, függetlenül attól, hogy az AMD, az Nvidia, vagy esetleg az Intel logója lesz-e rajta (a kékek legalábbis ígérgetik, hogy dolgoznak az implementáción).

Ez már önmagában elég indok lenne a fejlesztőknek, hogy beépítsék a megoldást a játékukba, ami viszont még ennél is izgalmasabb, hogy az egész folyamat egy-két nap fejlesztési időnél nem vesz többet igénybe.

Hirdetés

Hivatalosan tegnap vált elérhetővé a FidelityFX, jelenleg 7 játék támogatja, néhány fejlesztő pedig meg is osztotta a tapasztalatait a fejlesztéssel kapcsolatban. Az AMD csatornáján a többi fejlesztő beszámolóját is meg lehet tekinteni.

Az eddigi tesztek alapján a FSR nem tökéletes ugyan, de rengeteget segít, és a megfelelő beállítások mellett csak akkor lehet észrevenni az esetleges hiányosságokat, ha az ember tudja, hová nézzen.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.