Hirdetés

A szemünk előtt szállnak el a GPU-árak - már RX 6500 XT-t sem lehet olcsón venni

|

Ugyan az AMD Radeon RX 6500 XT modelljeit belépő szintű kártyának szánták, máris közel dupla áron lehet csak őket megvásárolni.

Hirdetés

Úgy tűnik, a videokártya-válság odáig jutott, hogy már olyan, igazán belépőszintű kártyák is megjelenhetnek egy teljesen új széria részeként, amiknek az érdemi játékhoz nem igazán elegendő az ereje. De hogy még szomorúbb legyen a helyzet, a némileg csalódást okozó AMD RX 6500 XT-ket így sem tudja megvenni az ajánlott fogyasztói áron, aki leadná az elvárásait.

Hirdetés

A Guru3D munkatársai a megjelenés másnapján néztek körül a piacon, hogy elérhető-e a kártya, és ha igen, milyen áron. Az eredetileg kétszáz dollárra (ami a mi kontinensünkön simán fordítható kétszáz euróra, kb. 72 ezer forintra) belőtt alapárnál némileg magasabb összegeknél normál piaci körülmények között sem lepődtünk volna meg a magasabb órajelet és ezzel együtt általában jobb hűtést kínáló RX 6500 XT kiadások esetében. De 2022 elején normális körülményekre egyáltalán nem számítunk, így annyira nem meglepő, hogy a kártya a legtöbb helyen nincs készleten, ahol pedig mégis, ott az eredetinél jelentősen magasabb árakon.

Európában összesen tizenkét variáció került belistázásra a nagyobb üzletláncoknál, ezek közül viszont hét egyáltalán nem is rendelhető, négy esetében várólistára iratkozhatnak fel a vásárlók, az egyetlen modell pedig, ami készleten is van, (leírni is fájdalmas, de) 389 euróba kerül. A helyzet nem sokkal jobb az USA-ban sem, itt sem a kártyát már száz dollártól áruló Microcenter, sem a legolcsóbb modellt 299 dollárra árazó NewEgg nem rendelkezett készlettel. Az eBay-en tevékenykedő, másodkézből kártyákat biztosító eladók pedig az elmúlt évek trendjeinek megfelelően jóval magasabb áron, 400 és 625 dollár közötti áron kínálják az AMD új GPU-ját. Pedig a kriptobányászoknak igazán nincs is hasznára az RX 6500 XT.

Ennek ismeretében nem meglepő, hogy vannak, akik már egy kis szerencsejátékba is beszállnak, csak hogy egy minimális esélyük legyen nem teljesen elszállt áron GPU-t szerezniük.

Ha nem csak a legjobb hardverek és perifériák, hanem a játékok világa is érdekel, akkor kattints ide!

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.