Hirdetés

A vezeték nélküli PSVR lehetőségét is vizsgálja a Sony



|

A cég egyik magas rangú képviselője beszélt a vezeték nélküli VR-sisakok iránti érdeklődésről.

Hirdetés

Már két hónap sincs hátra a Sony új generációs VR-headsete, a PlayStation VR 2 megjelenéséig, amely február 22-től kezdődően Magyarországon is elérhető lesz, legalábbis azoknak, akik le tudnak csapni a szűkös induló készletre, és persze nem sajnálják a készülékért a 265 ezer forintos árat.

Az új masina kapcsán a Sony jelentős technológiai előrelépést ígér a 2016 óta elérhető utódhoz képest, egy területen azonban nem lesz változás: a PSVR 2 továbbra is vezetékkel kapcsolódik a PlayStation konzolhoz.

Hirdetés

A későbbiek során azonban nem kizárt, hogy a japánok elhagyják a kábeleket, a Famitsunak adott interjújában ugyanis nemrég Nisino Hideaki, a Sony platform-élményekért felelős alelnöke erősítette meg, hogy ennek a lehetőségét is vizsgálják.

"Azt is megértjük, hogy a vezeték nélküli kapcsolat más élményt nyújt, ezért mindig minden lehetőséget megvizsgálunk és technikai kutatásokat végzünk. Azonban még mindig fennáll a kérdés, hogy a teljesítmény szempontjából mennyire helyettesíthető a kábeles megoldás a vezeték nélkülivel."

- nyilatkozta Hideaki, aki szerint a fizikai összeköttetés megtartása feloldja a PlayStation 5 és a PlayStation VR 2 teljes potenciálját. Az tény és való, hogy a jól bevált megoldáshoz ragaszkodó Sonynak nem kell akkumulátor beépítésével vesződnie, ami a súly szempontjából mindenképp kényelmesebbé teszi az eszközt. Emellett pedig ott van a vezetékes kapcsolatból eredő gyorsabb adatátvitel is, amely jobb képminőséget, alacsonyabb késleltetést és stabil összeköttetést tesz lehetővé.

Az interjúban az alelnök reflektált a PSVR 2 árára is, amit sokan túl magasnak tartanak, hiszen a 400 dolláros első generációnál 150 dollárral drágábban kerül boltokba az új kütyü. Hideaki szerint viszont az emelés teljességgel indokolt, mivel olyan élményt és funkciókat kínálnak, amelyek passzolnak az új árcédulához. Ami pedig a játékokat illeti, a Sony platformélmény-felelőse felhívta rá a figyelmet, hogy még nem leplezték le a VR-headset összes induló címét, így könnyen lehet, hogy erre a január 5. és 8. között esedékes CES 2023 keretében kerül majd sor.

 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.