Hirdetés

Bajban a Radeon - kihalás szélén a Vega?



|

Belegondolni is szörnyű, de egyelőre úgy fest, a videokártyák piaca többé nem kétszereplős. Sokan már temetik a Vega-családot, de vajon jogosan?

Hirdetés

Próbáljunk csak meg rákeresni árkeresőkön vagy szaküzletekben AMD Radeon modellekre: 50 ezer forinton túl, vagyis RX560 felett nem igazán találunk egyetlen kártyát sem, kizárólag Nvidia GeForce-okat. Az RX570 és 580, valamint a Fury változatok már régen nem kaphatók, ami akár érthető is, miután az 500-as széria átnevezés volt csupán, a Fury-kból pedig nem is készült túlságosan sok annak idején.

Hirdetés

Hova lett a Vega?

Azonban a legújabb, tavaly augusztusban bemutatott Vega 56 és 64 is hiánycikk, olyannyira, hogy még előrendelést sem vesznek fel rájuk a kereskedők. Pedig az új GPU jól sikerült, a HBM2-es fedélzeti memóriarendszerrel kiegészítve a GTX 1070/1080 teljesítményét hozza már referenciabeállításokkal is. A kártyák fogadtatása vegyes volt, de többen - köztük titkon mi is - arra számítottunk, hogy idővel a szokásos AMD-árképzés vonatkozik majd az új jövevényekre is, vagyis áruk folyamatosan csökken majd egyre lejjebb. Ehelyett az árak felfelé indultak meg, miközben csak a referenciamodelleket kínálták a kereskedők.

Nincs egyedi csúcs-Radeon

A kártyagyártó partnerek sokáig nem kaptak megfelelő GPU-szállítmányt, így az egyedi hűtéssel és gyári tuninggal felvértezett modellek hiányoztak a piacról. Néhány partner be is jelentette, hogy nem készít egyedi Vega kártyákat, mások pedig hátrébb sorolták fontossági listájukon a saját Vega VGA-k készítését. Időközben az is világossá vált, hogy a Vega GPU kriptobányászatban minden képzeletet felülmúl, ezért megindult a felvásárlás és hamar elfogytak a Vega kártyák még jelentősen emelt árakon is.

Fél milliós ajánlat

Ha nem számoljuk a véletlenül fel-felbukkanó 300-350 ezer forintos 1-1 darab Vega 64-et, akkor kijelenthetjük, hogy ilyen, erősnek mondható AMD Radeon kártyák nincsenek piacon, számolni sem érdemes velük. Jelenleg egyetlen verzióban lehet nagy nehezen Vega-alapú Radeon VGA-t felhajtani, ez pedig a méregdrága Frontier Edition. A 16 GB-os modell játékok alatt nem sokkal gyorsabb, mint az eredetileg 200 ezer forinton indult Vega 64, azonban 550 ezer forintba kerül, így pedig nem ajánlható egyetlen gamer PC-be sem.

Vagyis úgy néz ki, rövidtávon Radeon Vega videokártyát nem fogunk találni a boltokban, az AMD - hogy növelje bevételeit - minden elkészült GPU-t a Frontier Edition modellekre szerel. Csak remélni tudjuk, hogy mindezt azért teszi, hogy a következő generációs GPU a gamerek számára is kellemes meglepetés legyen és legalább olyan ádáz harc lobbanjon a VGA-piacon, mint az Core-Ryzen összecsapással a processzorok világában. Nagyon drukkolunk, mert az egyszereplős piac senkinek sem jó.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.