Hirdetés

Árban is a Steam Deck fölé kerekedhet az ASUS ROG Ally



|

A jelek szerint nem lesz könnyű dönteni az ASUS és a Valve hordozható PC-konzol hibridjei között.

Hirdetés

Az ASUS a hónap elején húzott egy merészet, és épp a bolondok napján leplezte le a ROG Ally néven érkező hordozható kézikonzol-számítógépét, amely az AMD Z1 chipet és a Windows 11-et veti be, hogy felvegye a versenyt a nagy sikert arató Steam Deckkel.

Az akár 16 GB LPDDR5 RAM-mal és 512 GB PCIe Gen4 SSD tárhellyel is választható masina körül még mindig sok a kérdés, köztük azzal, hogy mennyi pénzt kell majd kiadni érte. Az ASUS ezt cikkünk írásáig még a május 11-i megjelenés közelsége ellenére sem árulta el, a legfrissebb szivárgások viszont feltárhatták az igazságot.

Hirdetés

Egymástól függetlenül ugyanis három forrás, a The Verge, a SnoopyTech nevű szivárogtató és egy állítólagos korai Best Buy-bejegyzés is arra utal, hogy az AMD Z1 Extreme chippel és 512 GB tárhellyel rendelkező ROG Ally 699,99 dollárba (kb. 236 ezer forintba) fog kerülni, vagyis csak 51 dollárral kóstál majd többet, mint a Steam Deck legdrágább variánsa.

Időközben pedig a The Verge érdeklődésére az ASUS megerősítette, hogy nemcsak az AMD Z1 Extreme, hanem az alap Z1 chippel is árulni fogja a terméket, amely alapján nem kizárt, hogy a ROG Ally legolcsóbb variánsa végül azonos, vagy akár kedvezőbb árcédulát kap, mint a 64 GB-os Steam Deck, amelyért 399 dollárt (az EU-ban 419 eurót) kér a Valve.

A sebészi pontossággal belőtt árazás bizonyára jót tenne az új kütyü esélyeinek, a Steam Deck legyőzéséhez azonban több kell majd, hiszen a nagy riválist a folyamatosan finomhangolt, újabb és újabb képességekkel bővülő operációs rendszere is vonzóvá teszi, míg a ROG Ally esetében egyelőre rejtély, hogy miként teljesít a Windows 11 a hardveren, nem is beszélve a szintén kérdéses üzemidőről.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.