Hirdetés

Asus ROG Strix Scar 15 teszt – bivalyerős, mégis olcsóbb, mint az asztali



|

Nincs mit magyarázni az új ROG gamerlaptopon - izomból préseli ki magából a képkockákat, de vajon képes kihajtani a 300 Hz-es kijelzőjét? Erre képes egy mobil RTX 3080.

Hirdetés

Akkor tud látványosan megújulni és nagyot durranni egy gamerlaptop, ha a főbb chipek is szintet lépnek. Nos, ezúttal a processzor és a grafikus chip is mérföldeset ugrott előre, az Asus pedig fogott két izmos lapkát és belepakolta a ráncfelvarrott Scar gépébe, ami már külsőre is abszolút vérbeli gamerlaptop - és akkor még be sem kapcsoltuk.

Mindent bele!

Persze, fontos a CPU és a GPU, de a körítés sem mindegy és itt az Asus mindent beleadott, hogy megemészthetővé tegye az 1 millió forintos árat (de erről inkább később). A fekete házon nem a széleken, hanem beljebb található a két zsanér, az alumínium borítású fedlap pedig elegáns, bár egy kissé hajlékony. A gép hátsó traktusa így megmaradhatott fixen, hűtésnek és portoknak, illetve egy Armor Cap kiegészítőnek, ami a dobozban található, más lapokkal cserélhető, sőt, saját magad is készíthetsz egyedi díszítést 3D nyomtatóval.

Hirdetés

A fedlapot még a világító ROG szem is díszíti, és ez még csak a kezdet. RGB-fanoknak jó hír, hogy nem csupán a billentyűzet gombjai alatt, hanem a gép oldalán, körben is RGB LED-ek rejtőznek, amik megvilágítják az asztallapot és természetesen az Aura Sync kompatibilitás sem hiányzik - programozhatósággal és szinkronizálhatósággal.

A készülékház borítása kellemes, puha műanyag, ráadásul a csuklótámasz egy része átlátszó, ami elsőre furcsának tűnhet, ám megszokható, de mivel mozgó alkatrészt nem látsz, számunkra nem adott hozzá túl nagy értéket a dizájnhoz. Annál jobb a kijelző körüli vékony káva, bár cserébe a webkameráról le kell mondanod. A külső dizájnnál az apró részleteket is érdemes megfigyelni - a dizájnerek még a gép alját is igyekeztek feldobni néhány vagány felirattal, illetve nem maradt le a gumitalp, hogy az asztalon ne csúszkáljon a gép még nagy csata közepette sem.

Itt a játék az első

Minden gyártó azt harsogja, hogy gamerlaptopjai munkára is bevethetők, sőt, akadnak olyan modellek is szép számmal, amelyek külseje kellőképpen visszafogott. Nos, a ROG Strix Scar 15 szintén alkalmas munkára, de visszafogottnak semmiképp sem mondható. Még ha le is kapcsolsz minden RGB-világítást, az egész készülékház dizájnja, az apró részletek és a klikk-hangot kiadó billentyűzet is félreérthetetlenül gamer. Ez egyáltalában nem baj persze, de rejtőzködni ezzel a masinával nem fogsz egy értekezleten vagy irodában.

A játéknál oly fontos kijelzőt nagyon komolyan vették a mérnökök, a tesztelt konfigurációba egy 300 Hz-es, full HD-s, 3 ms-es válaszidejű panel került. Ez még egy RTX 3080-as GPU-hoz mérten is irtózatosan gyors, miközben a képminőség egészen jó: a fényerő ugyan csupán átlagos, viszont a 100% sRGB színtér-lefedettség jó és a háttérvilágítás is szép, homogén. Sajnos a HDR-ről le kell mondani.

A másik, azonnal szembetűnő gamerkellék a billentyűzet. Nagyon furcsa elsőre lenyomni a gombokat, amelyek határozottan kattannak, ugyanis nem membrános, hanem opto-mechanikus technológiára szavazott az Asus. A készülékházból a szokásosnál jobban kiemelkedő gombokon bizony szokni kell a gépelést, a határozott, kattanó hang pedig éjjeli használatnál egészen biztosan ébren tartja a veled egy szobában pihenni vágyókat (is). Természetesen az obligát RGB-háttérvilágítás, a makrózhatóság és az ehhez hasonló extrák mind adottak. A szokásosan bal fent található külön gombok továbbra is roppant hasznosak, viszont a jobb szélen, a PgUp/PgDn stb. gombok helyett multimédia-vezérlőket találsz, amit nem teljesen értünk (a lapozás Fn-nel a kurzorvezérlőkre került).

A touchpad szép nagy, ráadásul a NumberPad funkció is elérhető, ha sok számot kell bepötyögnöd. Ez kedves figyelmesség, ugyanakkor a gombnyomás nem olyan pontos és könnyű, mint ahogy azt vártuk, a TUF gépek különálló egérgombjai sokkal könnyebben és pontosabban használhatók.

Gamergép lévén a hangzásról sem lehetett elfeledkezni. A Dolby Atmos és a 4 hangszóró segítségével egészen jól szól a Scar 15, vannak mély hangok is és előtte ülve élvezetes lehet a játék. Webkamera ugyan nincsen, de a mikrofonokról nem feledkezett meg az Asus.

Végül a portokat vegyük sorra: a Type-C csatlakozó Gen2 típusú, emellett DisplayPort kimenetként funkcionál és töltheted is a gépedet itt. A jack és HDMI obligát, továbbá van itt egy GbE RJ45 és 3 normál USB csatlakozó is. SD-kártyaolvasó nincsen, Thunderbolt sincsen, de ezek nélkül is jónak nevezhető a gép csatlakoztathatósága.

A hardver mellett említsük meg a szoftveres részt is. Itt az Asus számtalan, játékosoknak kitalált extrát kínál a tuningtól a mindenféle extra beállításig, amelyek egy részét dedikált gombbal is könnyedén aktiválhatod.

Brute Force

És akkor végre térjünk rá a gép belsejére. A nálunk járt konfigurációt egy AMD Ryzen 7 5800H CPU hajtotta, amely 8-magos és 16 programszállal boldogul egyszerre. Ez az a 7 nm-es, vadonatúj Zen CPU, aminek az Intelével összemérhető, vagy akár jobb az IPC-mutatója, vagyis egyszálas, rosszabbul optimalizált programokat is nagyon gyorsan képes futtatni - például sok-sok játékot.

Ehhez 2x16 GB DDR4-3200 RAM és egy 1 TB-os NVMe SSD csatlakozik, de érdemes megjegyezni, hogy egy további M.2 foglalat is lapul még a gépben, ami képes akár RAID tömböt is kezelni. Az SSD teljesítményével abszolút elégedettek voltunk, 3000 MB/s felett végzett a szekvenciális írási és olvasási mérések során is.

A mérési eredmények szintetikus és valós használatot szimuláló, felhasználói szoftverek alatt hozták a beígért előrelépést: ez a gép nagyon-nagyon erős, legyen szó szinte bármilyen számításigényes feladatról. Nagyon megkönnyebbültünk akkor is, amikor a sokadik újramérés során is az eredmények kis szórását láttuk, vagyis brutális throttlingtól (melegedés okozta lefojtástól) nem kell tartanod. Persze ez jár némi szélzajjal is, a Scar 15 terhelés alatt semmiképpen sem néma, de zavaróan visító, elviselhetetlen turbinahangra nem kell számítanod.

A GeForce RTX 3080 GPU ebben az esetben 115 Wattra lett belőve, amely a Dynamic Boosttal a 130 Wattot is elérheti, a VRAM pedig a nagyobb kiszerelés, 16 GB GDDR6 256 bites buszon. Ez jelenleg arra elegendő, hogy minden AAA játék 100 fps körül száguldjon és ez az érték ray tracinggel se essen le diavetítésre. Ha pedig kompetitív játékokkal játszanál, akár a 300 Hz-es kijelző felső határát is megízlelheted.

A MUX vajon mi?

Pontosabban itt némileg visszafogottabb tempóra készülj, mert a gépben nincsen hardveres MUX-kapcsoló - olyan, amilyet az Asus néhány Zephyrus gépbe beépített. Ez arra való, hogy a kijelzőt direktben átkapcsolja a diszkrét GPU-ra. A Scar 15 esetében ugyanis - ahogy sok másik, hasonló gamerlaptopnál - a GeForce GPU a beépített kijelzőt az integrált AMD GPU-n keresztül éri el, ami bizony visszavesz a sebességből. Ez nem olyan drasztikus, például AAA játékoknál, 100 fps környékén kimérni is nehéz, viszont 200-300 fps-nél már akár 12-15%-os is lehet a veszteség. Szerencsére megoldás is van, mégpedig a külső monitor. Ha egy ilyet kapcsolsz a gép Type-C DP kimenetére (a HDMI-re ez nem igaz), akkor direktben a GeForce RTX 3080-ra kapcsolod a kijelzőt és a teljes teljesítményt kapod.

Ezen apróság miatt azonban nem lehet haragudni az Asusra, ugyanis ez a trükk teszi lehetővé, hogy a Scar 15 a tápellátás és a felhasználás függvényében újraindítás nélkül tudjon váltani az alacsony fogyasztású AMD integrált GPU és a nagy teljesítményű GeForce RTX 3080 GPU között.

 

Most akkor drága vagy olcsó?

Nem fukarkodott az extrákkal és egyedi fejlesztésekkel az Asus, a G533-as Scar 15 nem egy szimpla chipcserés újramelegítése a tavalyi modellnek. Ugyanakkor amint rápillantasz az árcédulára, könnyen megszédülhetsz: 1 millió forint rengeteg pénz egy gamerlaptopért. De persze más szemszögből is nézheted az árat: egy RTX 3080 kártya jelenleg kb. 600-750 ezer forint, egy Ryzen 7 5000-es CPU pedig 130-150 ezer. Dobj hozzá még 32 GB RAM-ot, 1 TB gyors SSD-t, mechanikus billentyűzetet, jó tápegységet, hangrendszert és egy 300 Hz-es gamermonitort.

Mit gondolsz, tudsz ennyiből hasonló erejű asztali PC-t építeni?

A válasz nagyon lehangoló, ezért inkább nem is írjuk le. Ez természetesen idővel változni fog, de fogadni mernénk rá, hogy ezt majd a Scar 15-ös G533 ára is követni fogja valamilyen szinten.

De az árat most ne is nézzük egy pillanatra. Az új ROG Strix Scar 15-ös gépben hemzseg a gamerextra - már a külső is egyedi és megkapó, a sok-sok RGB-világítás szépen összehangolható, a készülékház modern és jól néz ki, emellett stabil is. A gép erejére nem lehet óriási panasz, olyan játékot, ami akadozna rajta, nem fogsz találni még jó darabig és full HD-s kijelzőjén a ray tracing effekteket is a legnagyobb nyugalommal bekapcsolhatod.

Ha te is azok közé tartozol, akik dolgoznának is gamerlaptopjukon, szintén nincs miért aggódnod: a Ryzen 7 5800H CPU bivalyerős, a RAM bőséges és az SSD is a leggyorsabb PCIe 3.0 x4 modell. Persze üzemidőben láttunk már sokkal jobbat, a gép 2,3 kg-os tömege sem az a kimondottan egésznap cipelős, ahogy a tápegység is méretes. Szerencsére azonban működik a Type-C PD-töltés és a gép képes leszabályozni magát annyira, hogy egy munkanapot minimális rátöltéssel kényelmesen lezavarj.

Ha nagyon bele akarunk kötni a gépbe, akkor mi a kissé értelmetlenül átlátszó csuklótámaszt, a csak gigabites LAN vezérlőt és a nem feltétlenül telitalálat billentyűzetet hoznánk fel. Szintén örültünk volna, ha a kijelző HDR-képes, a LAN-vezérlő pedig 2.5 Gbit/s-os. A KeyStone II érdekes kis kiegészítő, ám továbbra sem nagyon barátkoztunk meg vele, egy ujjlenyomat-olvasó hasznosabb lehetne. Ha pedig választani kéne, egy RTX 3080-hoz már lehet, hogy inkább a 165 Hz-es WQHD kijelzővel szerelt Scar 15-re tennénk le a voksunkat, ami ráadásul 10-20 ezer forinttal még olcsóbb is.

Asus ROG Strix Scar III (G533)

Ár: 1000000 Ft
A gép erejére nem lehet óriási panasz, olyan játékot, ami akadozna rajta, nem fogsz találni még jó darabig és full HD-s kijelzőjén a ray tracing effekteket is a legnagyobb nyugalommal bekapcsolhatod.
  • AMD Ryzen 7 5800H CPU
  • Nvidia GeForce RTX 3080 GPU, 16 GB VRAM
  • 32 GB RAM, 1 TB NVMe SSD
  • 15,6", 300 Hz, matt, FHD kijelző
  • 1 Type-C Gen2, 3×USB 3.2 Gen1, HDMI, GbE LAN, Wi-Fi 6
  • 6941 pont PCMark 10
  • 10 707 pont 3DMark Time Spy
  • 3596,8/3033,8 MB/s SSD olvasás/írás
  • 247 per üzemidő (PCM8)
  • 9485/4866 pont FFXV (FHD/4K)
  • 7307/9494 pont Unigine SP (1080pEx/4KOp)
  • 111 FPS Shadow of the Tomb Raider
  • 97,7 fps Borderlands 3
  • 173 fps Strange Brigade
  • 354×259×22,6 mm, 2,3 kg
PRO
  • Erős CPU
  • RTX 3080 GPU, 16 GB VRAM
  • Gyors SSD és sok RAM
  • Vagány gamerkülső
  • Minimális Throttling
  • 300 Hz-es kijelző
  • Hasznos szoftverek
Kontra
  • A kijelző nem HDR-képes
  • A billentyűzet nem mindenkinek fog tetszeni
  • Csak GbE LAN
  • Nincsen biometrikus azonosítás
  • Nincs iGPU/dGPU hardveres kapcsoló
                        Array
(
    [gameinfo_id] => 7352
    [topic] => 1
    [group] => 12
    [gameinfo_name] => Asus ROG Strix Scar III (G533)
    [gameinfo_name_alias] => 
    [gameinfo_platform] => 
    [gameinfo_gamestyle] => 
    [publisher_id] => 0
    [developer_id] => 0
    [manufacturer_id] => 4
    [gameinfo_game_released] => 0
    [gallery_id] => 0
    [gameinfo_description] => 
    [gameinfo_date] => 2021-02-21 15:51:48
    [gameinfo_webpage] => https://rog.asus.com/us/laptops/rog-strix/2021-rog-strix-scar-15-series/
    [gameinfo_tags] => Asus, Scar, ROG, Strix, notebook, laptop, gaming, gamer, RTX 3080, Nvidia, GeForce, AMD, Ryzen, teszt, G533
    [gameinfo_url] => asus-rog-strix-scar-iii-g533
    [gameinfo_pro] => Erős CPU
RTX 3080 GPU, 16 GB VRAM
Gyors SSD és sok RAM
Vagány gamerkülső
Minimális Throttling
300 Hz-es kijelző
Hasznos szoftverek
    [gameinfo_kontra] => A kijelző nem HDR-képes
A billentyűzet nem mindenkinek fog tetszeni
Csak GbE LAN
Nincsen biometrikus azonosítás
Nincs iGPU/dGPU hardveres kapcsoló
    [gameinfo_data] => AMD Ryzen 7 5800H CPU
Nvidia GeForce RTX 3080 GPU, 16 GB VRAM
32 GB RAM, 1 TB NVMe SSD
15,6", 300 Hz, matt, FHD kijelző
1 Type-C Gen2, 3×USB 3.2 Gen1, HDMI, GbE LAN, Wi-Fi 6
6941 pont PCMark 10
10 707 pont 3DMark Time Spy
3596,8/3033,8 MB/s SSD olvasás/írás
247 per üzemidő (PCM8)
9485/4866 pont  FFXV (FHD/4K)
7307/9494 pont Unigine SP (1080pEx/4KOp)
111 FPS Shadow of the Tomb Raider
97,7 fps Borderlands 3
173 fps Strange Brigade
354×259×22,6 mm, 2,3 kg
    [gameinfo_gs_rating] => 0
    [gameinfo_pcw_rating_performance] => 9
    [gameinfo_pcw_rating_service] => 9
    [gameinfo_pcw_rating_pricevalue] => 8
    [gameinfo_pcw_rating_display] => 8
    [gameinfo_pcw_rating_materialquality] => 8
    [gameinfo_pcw_rating_extrafunctions] => 9
    [gameinfo_pcw_rating_software] => 9
    [gameinfo_pcw_rating_battery] => 8
    [gameinfo_pcw_rating_look] => 9
    [gameinfo_pcw_awards] => Array
        (
            [0] => 4
            [1] => 13
        )

    [gameinfo_price] => 1000000
    [gameinfo_forum_url] => 
    [gameinfo_embed] => 
    [gameinfo_quote] => A gép erejére nem lehet óriási panasz, olyan játékot, ami akadozna rajta, nem fogsz találni még jó darabig és full HD-s kijelzőjén a ray tracing effekteket is a legnagyobb nyugalommal bekapcsolhatod.
    [gameinfo_format] => 
    [gameinfo_pegi] => 
    [gameinfo_pegi_descriptor] => 
    [gameinfo_multiplayer_online] => 
    [gameinfo_multiplayer_offline] => 
    [gameinfo_numofplayers] => 
    [gameinfo_pack] => 
    [gameinfo_language] => 
    [gameinfo_subscription] => 0
    [gameinfo_important] => 0
    [gameinfo_release_date] => 0000-00-00
    [gameinfo_collectors_edition] => 0
    [gameinfo_need_internet] => 0
    [gameinfo_cover] => 
    [gameinfo_screenshot1] => 
    [gameinfo_screenshot2] => 
    [gameinfo_screenshot3] => 
    [gameinfo_screenshot4] => 
    [manufacturer] => Array
        (
            [manufacturer_id] => 4
            [manufacturer_name] => ASUS
            [manufacturer_url] => asus
            [manufacturer_link] => http://www.asus.com
            [link] => /gyarto/asus
        )

    [link] => /termekinfo/asus-rog-strix-scar-iii-g533-7352.html
    [gameinfo_pro_list] => Array
        (
            [0] => Erős CPU
            [1] => RTX 3080 GPU, 16 GB VRAM
            [2] => Gyors SSD és sok RAM
            [3] => Vagány gamerkülső
            [4] => Minimális Throttling
            [5] => 300 Hz-es kijelző
            [6] => Hasznos szoftverek
        )

    [gameinfo_kontra_list] => Array
        (
            [0] => A kijelző nem HDR-képes
            [1] => A billentyűzet nem mindenkinek fog tetszeni
            [2] => Csak GbE LAN
            [3] => Nincsen biometrikus azonosítás
            [4] => Nincs iGPU/dGPU hardveres kapcsoló
        )

    [gameinfo_pcw_rating] => 8.6
)
1
                        
  • Teljesítmény:

    9

  • Ár/Érték:

    8

  • Anyagminőség:

    8

  • Extra funkciók:

    9

  • Kijelző:

    8

  • Szoftver:

    9

  • Akkumulátor:

    8

  • Kinézet:

    9

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.