Hirdetés

ASUS ROG Swift OLED PG27AQDM teszt - csak az ára ne lenne ilyen...



|

Szépen lassan terjednek az OLED-monitorok, így végre nemcsak mozizás, hanem játék, és esetleg munka közben is kihasználhatjuk a technológia nyújtotta előnyöket - már ha meg tudjuk fizetni.

Hirdetés

Neve is jelzi, hogy az ASUS elsősorban a játékosok igényeit tartotta szem előtt, amikor a tervezőasztalra került az OLED-paneles PG27AQDM. A kijelző 570 ezer forint körüli ára mutatja, egyelőre messze nem tartunk ott, hogy a technológia bárki számára elérhető legyen. Az ár egyébként annak fényében talán meglepőnek is nevezhető, hogy ma már ennél jóval olcsóbban kapni olyan OLED-tévét, amely nagyobb is, felbontásban is többet nyújt - csak hát az tévé, ez meg monitor, nem ugyanarra a piacra készült termékekről van szó…

Elegáns gamer

Az a tény, hogy egy OLED monitorral van dolgunk, a dizájnt jelentősen nem befolyásolja - a panel vékonyabb lett valamivel, de a külsőt inkább az határozza meg, hogy a monitor az ASUS ROG termékcsaládba tartozik, tehát játékosoknak tervezték. A káva nélküli kialakítás és az Y formájú láb mellett egy sor világító extra is jellemzi a megjelenítőt: piros ROG logó elöl, aura ROG logó és piros SWIFT felirat hátul és szintén piros ROG logó a monitor talpán, valamint a talp alatt, az asztalon. A fényforrásokat a menüből lehet vezérelni: egyeseknél változtatható a szín, illetve természetesen ki is lehet kapcsolni valamennyit. Ezzel együtt, más ROG monitorokhoz képest a dizájn kissé visszafogott.

Hirdetés

A talp nemcsak a fényjáték miatt, hanem egyébként is full extrás: bár az elforgatást nem teszi lehetővé, a monitor emelhető (110 mm-t), dönthető és pivot funkciót is kínál. Utóbbi ráadásul úgy működik, hogy a kijelzőt mindkét irányba el lehet forgatni.

A hátsó csatlakozópanel két HDMI 2.0 és egy DisplayPort 1.4 csatlakozót rejt, és van USB 3.0 hub is, két USB-A csatlakozóval. A csatlakozók listája a jack hangkimenettel válik teljessé, ez a HDMI vagy a DisplayPort kábelen érkező hangot továbbíthatja. Saját hangszórókat a monitor nem kapott, ami talán nem is baj, mert teljesen biztos, hogy azok minősége ehhez az árszinthez kevés lett volna. Ami talán nagyobb hiányosság, az az, hogy az USB csatlakozók is lefelé néznek, kényelmetlen elérni őket, így arra nem jók, ha egy USB sticket kell gyorsan csatlakoztatni a PC-hez.

A tervezéssel összességében elégedettek lehetünk, még úgy is, hogy a tápegység külső - habár a monitor nagyon vékony a széleken (5 mm-es), a középső "doboz" 5 centis, ebben bőven el kellett volna férnie az áramforrásnak is. De ez legyen a legnagyobb baj!

A csomagolás egy apró meglepetést is rejt, a HDMI, DisplayPort és USB-kábeleket az ASUS egy zárható táskába tette - ez persze inkább csak figyelmesség, ha egyszer már üzembe helyeztük a monitort, nem számít. Illetve a hungarocell tengerben egy olyan adapter is rejtőzik, amit a talp helyett használhatunk akkor, ha a kijelzőt a falra szeretnénk rögzíteni. Az adapter a 100×100-as VESA szabvánnyal kompatibilis.

Kiváló felszereltség

Először is nézzük a száraz tényeket. A monitor 26,5 colos OLED-panellel érkezik, amelyet az AU Optronics gyárt. 2560×1440 pixeles részletességet, tökéletes feketét és alapjáraton 450 nites maximális fényerőt kapunk, amely persze a megjelenített tartalom függvényében dinamikusan változhat - de erről később. A viszonylag alacsony felbontás mellé (egy 27 colos gaming monitortól, főleg ebben az árkategóriában, elvárnák a 4K részletességet) szuperalacsony reakcióidő jár: a válaszidő 0,03 ms, ami a 240 Hz-es maximális képfrissítéssel együtt azt jelenti, hogy az elmosódó pixeleket, mint olyat, a monitor hírből sem ismeri. A frissítési frekvencia természetesen adaptív is lehet. Bár hivatalosan csak az AMD FreeSync támogatott 40-240 Hz-es tartományban, a monitor G-Sync kompatibilis is, így NVIDIA kártyákkal is kihasználható ezen képessége. Ezt a funkciót a menüben kell engedélyezni, csakúgy, mint a játékokhoz köthető egyéb extrákat: FPS-számláló, célkereszt, mesterlövész üzemmód, időzítő, stopper és árnyék-kiemelés. A színprofilokhoz és a gaming extrákhoz nem feltétlen kell a teljes menüt meghívni, ezek az irányításhoz használt joystick lefelé, illetve jobbra húzásával gyorsabban is elérhetők. Ami a menüből hiányzik, az az overdrive és a dinamikus kontraszt: ezekre az OLED technológiából adódóan semmi szükség. Helyettük van viszont pár olyan funkció, amivel a beégés kockázata csökkenthető.

A monitort az ASUS kalibrálva adja, a színhelyes beállításokhoz a Racing üzemmódot kell kiválasztani. Ez az alapértelmezett egyébként, ebben az esetben a ∆E értéke saját mérésünk szerint 2,1, ami azt jelenti, hogy a színek gyakorlatilag tökéletesek. Az alapértelmezett színtér a DCI-P3, ennek a monitor 97 százalékát képes lefedni.

Képminőség

Az ASUS PG27AQDM tesztelését a fényerő mérésével kezdtük, lévén egy OLED-paneles monitornál ez a leginkább kritikus faktor. A gyári adat 450 nit, a monitor ezt hozza is, ha nem az egész kép, hanem csak 10 százaléka fehér. Ha ennél nagyobb terület világos, akkor a maximális fényerő 230 nitre csökken, ami persze a legtöbb esetben még mindig bőven elég. HDR-ben a maximális fényerő a 800 nitet is megközelíti (de ebben az esetben is igaz, hogy csak a kijelző néhány százaléka lehet fehér). A menüben van egy Uniform Brightness beállítás, amit érdemes aktiválni - ebben az esetben a maximálisan beállítható fényerő csökken, de cserébe a fényerő nem függ egyáltalán az éppen megmutatott tartalomtól. Egyébként a világosság változása játék vagy akár filmnézés közben is észrevehető, ha magas (50+) értéket állítunk be. A fekete tökéletes, a kontrasztarány pedig ebből adódóan végtelen; az ASUS monitora olyat tud, amivel nemcsak az IPS-paneles, hanem a legújabb generációs VA-paneles monitorok sem tudják felvenni a versenyt.

De nemcsak a fekete és a kontrasztarány tökéletes, hanem a színkezelés is. Arról már esett szó, hogy a PG27AQDM-et az ASUS kalibrálva adja, arról viszont még nem, hogy a színkezelés 10 bites. Ennek hála minden árnyalat pontos, még a szürke esetében sem kell attól tartani, hogy itt-ott pirosas vagy zöldes elszíneződés lenne. A színek alapból enyhén túlszaturáltak, de ez könnyen korrigálható a menüben.

A paneltechnológiából adódóan a mozgások megjelenítése tökéletes, elmosódástól és utánhúzástól nem kell tartani, mert ezek egyszerűen nincsenek. Ennek pozitív mellékhatása, hogy az input lag is alacsony. Technikailag ez azt jelenti, hogy 240 Hz-es képfrissítés esetén is legfeljebb két képkocka a késleltetés, de ha az adott játékot a PC "csak" 120 Hz-en vagy még lassabban futtatja, akkor már csak egy képkocka (vagy még annyi sem). Szintén az OLED-panelnek tudható be, hogy a betekintési szögek is tökéletesek; teljesen mindegy, hogy milyen irányból nézzük a monitort, ugyanazokat a színeket és ugyanazt a fényerőt fogjuk látni. Tekintettel arra, hogy a pixelek saját fényt állítanak elő, a fényerő- eloszlás is közel tökéletes; nincsen diffúzor, így sem bevilágítástól, sem a sarkokban megfigyelhető sötétebb foltoktól nem kell tartani.

Ahogyan már említettük, a Racing profil az alapértelmezett, mellette van még több másik is - ezeket érdemes inkább hanyagolni, kivéve az sRGB beállítást, ami azok számára jöhet jól, akik profi tartalomgyártásban utaznak. (Az ebben az üzemmódban szerkesztett képek minden monitoron úgy néznek majd ki, ahogyan elképzeltük). Alapbeállításokkal a monitor fogyasztása 37 watt, ami a méretet is figyelembe véve közepesen jó érték.

Csak hát az ára...

Nem vitás, hogy az ASUS PG27AQDM az egyik legjobb monitor a piacon, amely alapbeállítás szerint is pontos, bár enyhén túlszaturált színekkel, tökéletes feketével, végtelen kontraszttal és betekintési szögekkel rendelkezik. Válaszidő gyakorlatilag nincs, így a mozgások megjelenítése is tökéletes. A monitor ugyanúgy hozza azt az ugrást minőségben egy LCD-hez képest, mint amit egy OLED-tévé fel tud mutatni egy LED-tévéhez képest. És tulajdonképpen az ára sem indokolatlanul magas, ha azt vesszük, hogy több olyan dolgot is tud, amire egy LCD sosem lesz képes. De persze ezzel együtt is vitatható, hogy 570 ezer forintot érdemes-e adni érte.

ASUS ROG Swift PG27AQDM

Ár: 570 000 Ft
  • Képátló: 26,5 col
  • Felbontás: 2560×1440 pixel
  • Technológia: OLED
  • Maximális fényerő (SDR): 450 nit
  • Maximális fényerő (HDR): 1000 nit
  • Kontrasztarány: 1500000:1
  • Válaszidő: 0,03 ms
  • Megnagyobb képfrissítési frekvencia: 240 Hz
  • Csatlakozók: 2× HDMI 2.0, 1× DisplayPort 1.4, 1× USB 3.0 fel, 2× USB 3.0 le, jack audio (ki)
  • Extrák: 100×100 VESA, pivot, Aura LED fény
  • Méret: 605×351×274 mm
  • Tömeg: 6,9 kg
  • Fogyasztás (tipikus): 38 watt
PRO
  • tökéletes fekete és kontraszt
  • jó gyári színhelyesség
  • tökéletes mozgásmegjelenítés
  • DCI-P3 színtér lefedettség
  • 180 fokos betekintési szögek
Kontra
  • drága
  • külső tápegység
  • nem forgatható talp
                        Array
(
    [gameinfo_id] => 8314
    [topic] => 1
    [group] => 20
    [gameinfo_name] => ASUS ROG Swift PG27AQDM
    [gameinfo_name_alias] => 
    [gameinfo_platform] => 
    [gameinfo_gamestyle] => 
    [publisher_id] => 0
    [developer_id] => 0
    [manufacturer_id] => 4
    [gameinfo_game_released] => 0
    [gallery_id] => 0
    [gameinfo_description] => 
    [gameinfo_date] => 2023-04-23 03:00:38
    [gameinfo_webpage] => https://rog.asus.com/monitors/27-to-31-5-inches/rog-swift-oled-pg27aqdm/
    [gameinfo_tags] => ASUS, ROG, monitor, OLED
    [gameinfo_url] => asus-rog-swift-pg27aqdm
    [gameinfo_pro] => tökéletes fekete és kontraszt
jó gyári színhelyesség
tökéletes mozgásmegjelenítés
DCI-P3 színtér lefedettség
180 fokos betekintési szögek
    [gameinfo_kontra] => drága
külső tápegység
nem forgatható talp
    [gameinfo_data] => Képátló: 26,5 col
Felbontás: 2560×1440 pixel
Technológia: OLED
Maximális fényerő (SDR): 450 nit
Maximális fényerő (HDR): 1000 nit
Kontrasztarány: 1500000:1
Válaszidő: 0,03 ms
Megnagyobb képfrissítési frekvencia: 240 Hz
Csatlakozók: 2× HDMI 2.0, 1× DisplayPort 1.4, 1× USB 3.0 fel, 2× USB 3.0 le, jack audio (ki)
Extrák: 100×100 VESA, pivot, Aura LED fény
Méret: 605×351×274 mm
Tömeg: 6,9 kg
Fogyasztás (tipikus): 38 watt
    [gameinfo_gs_rating] => 0
    [gameinfo_pcw_rating_performance] => 10
    [gameinfo_pcw_rating_service] => 9
    [gameinfo_pcw_rating_pricevalue] => 3
    [gameinfo_pcw_rating_display] => 10
    [gameinfo_pcw_rating_materialquality] => 9
    [gameinfo_pcw_rating_extrafunctions] => 9
    [gameinfo_pcw_rating_software] => 0
    [gameinfo_pcw_rating_battery] => 0
    [gameinfo_pcw_rating_look] => 9
    [gameinfo_pcw_awards] => Array
        (
            [0] => 3
        )

    [gameinfo_price] => 570 000
    [gameinfo_forum_url] => 
    [gameinfo_embed] => 
    [gameinfo_quote] => 
    [gameinfo_format] => 
    [gameinfo_pegi] => 
    [gameinfo_pegi_descriptor] => 
    [gameinfo_multiplayer_online] => 
    [gameinfo_multiplayer_offline] => 
    [gameinfo_numofplayers] => 
    [gameinfo_pack] => 
    [gameinfo_language] => 
    [gameinfo_subscription] => 0
    [gameinfo_important] => 0
    [gameinfo_release_date] => 0000-00-00
    [gameinfo_collectors_edition] => 0
    [gameinfo_need_internet] => 0
    [gameinfo_cover] => 
    [gameinfo_screenshot1] => 
    [gameinfo_screenshot2] => 
    [gameinfo_screenshot3] => 
    [gameinfo_screenshot4] => 
    [manufacturer] => Array
        (
            [manufacturer_id] => 4
            [manufacturer_name] => ASUS
            [manufacturer_url] => asus
            [manufacturer_link] => http://www.asus.com
            [link] => /gyarto/asus
        )

    [link] => /termekinfo/asus-rog-swift-pg27aqdm-8314.html
    [gameinfo_pro_list] => Array
        (
            [0] => tökéletes fekete és kontraszt
            [1] => jó gyári színhelyesség
            [2] => tökéletes mozgásmegjelenítés
            [3] => DCI-P3 színtér lefedettség
            [4] => 180 fokos betekintési szögek
        )

    [gameinfo_kontra_list] => Array
        (
            [0] => drága
            [1] => külső tápegység
            [2] => nem forgatható talp
        )

    [gameinfo_pcw_rating] => 8.4
)
1
                        
  • Teljesítmény:

    10

  • Ár/Érték:

    3

  • Anyagminőség:

    9

  • Extra funkciók:

    9

  • Kijelző:

    10

  • Kinézet:

    9

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.