Hirdetés

Luxusgamer kilapítva: Asus ROG Zephyrus S teszt



|

Vékony, szexi, nagyon friss és még annál is erősebb: ez az új Zephyrus S gamer notebook, aminek a néhány, érthetetlenül lefelejtett apróság mellett csupán egyetlen gyenge pontja van.

Hirdetés

Évek teltek már el azóta (kereken kettő), mióta bárki választhat magának Nvidia Max-Q dizájnelv alapján készült gaming notebookot. Az ötlet egészen egyszerű volt és azóta sem sokat változott: legyen a konfig nagyon erős, tényleg kompromisszummentes játékra alkalmas, viszont a külső elegáns, vékony, könnyű, vagyis ultrabook. Ez a feladat igazán megizzasztotta a PC-gyártókat, de az Nvidia-nak sem volt egyszerű speciálisan válogatott GPU-kat szállítania, amelyek ráadásul némileg nyomott órajeleken kerültek a gépekbe. Azóta azonban eltelt 2 év, így volt ideje az Asus mérnökeinek tökélyre fejleszteni a Zephyrus új modelljét. Megnéztük, sikerült-e nekik mindez.

 

Hirdetés

Nagy, mégis elegáns

A tesztre érkezett Zephyrus S modell a felső kategóriából is a felső szegmenst képviseli, amire bivaly konfigurációja is utal, ez pedig azt is jelentette számunkra, hogy joggal lehetünk extrém szőrszálhasogatók. Az alumínium, megerősített gépház nagyon elegáns, az utolsó Zephyrus feliratig minden jól mutat rajta. A fedlapot mindössze a ROG szem díszíti, ami egyszerre elegáns és dögös - mi szemrebbenés nélkül előkapnánk ezt a gépet a legkomolyabb tárgyalás során is, mert egyszerűen jó ránézni.

A gép alsó felén egy réz (vagy rózsaarany - férfinak ezt nehéz eldönteni) szín díszíti az éleket, ami szintén jól mutat a teljesen fekete gépen. A felső részt a vékony kávákkal körbevett, 17 colos, 144 Hz-es és 3 ms válaszidejű AHVA-panel foglalja el. Itt szerencsére nem nagyzolt az Asus, a felbontás maradt full HD (bár a QHD-nek örültünk volna). Egyedül az alsó káva nem vékony, ez meglehetősen vastag és a matricát leszámítva fekete alapon fekete ROG ZEPHYRUS felirat díszíti csupán. Igen, ez azt jelenti, hogy ebbe a gépbe nem került webkamera. Az Asus indoklása szerint ez egyszerre jó a biztonság miatt is (így garantáltan nem figyelnek meg), másrészt streaminghez amúgyis gyenge lenne a beépített. Hogy enyhítsék a hiány miatt érzett fájdalmat, a csomagban ott találsz egy sokkal profibb, 1080p@60 fps webkamerát, amit szimpla USB-n csatlakoztathatsz és máris indulhat a videochat vagy akár a streaming.

A kijelző matt bevonatú, átlagos fényerejű, emellett pedig a G-Sync-et is aktiválták, ami egy ilyen luxusgépnél már elengedhetetlen. Extra még a Pantone-hitelesítés, vagyis a színhelyesség garantált, ami video- vagy képszerkesztés során nagy pluszt jelent.

A Max-Q dizájnnal bevezetett elrendezés ezúttal maradt, vagyis a gép alsó részének felső felülete teljes egészében szabad, mindössze egy ROG szem díszíti. Ahogy ez a jel, úgy a billentyűzet is RGB-háttérvilágításos, amely programozható és szinkronizálható (Aura Sync). A gombok felülete, elrendezése, mérete kényelmes, a taktilis tulajdonsága is egészen jó (lenyomásnál határozottan érezni membrános "kattanást"), de a gombok útja igen rövid, akárcsak egy ultrabook esetében.

A bal felső sarokban egy hengeres hangerőszabályzó potmétert is elhelyeztek, ami kényelmesen és gyorsan használható, ráadásul lenyomásra azonnal némít. A billentyűzet jobb oldalára került a touchpad, ami kellőképpen érzékeny és pontos, alatta fizikai egérgombok várják ujjaidat, ha pedig éppen numerikus billentyűkre van szükséged, azt is megkapod egy gombnyomással.

Még egy különleges extrája van a Zephyrus S-nek, amit nem kürtöl világgá mindenféle matricával a cég, pedig szerintünk nagyon hasznos és fontos. Gamer laptopról van szó, ám miután a legtöbben ezen nem csupán játszani, de dolgozni is fognak, sőt, hordozni is szeretnék, fájdalmas teherként élik majd meg a 230 wattos, nehéz töltőt. A Zephyrus S GX701GX-et azonban Type-C-n is lehet tölteni akár egy 65 wattos, szabványos PD töltővel, sőt, ha PD-kompatibilis, 45W leadására képes Type-C powerbanked van, akkor akár mobiltöltővel is feltöltheted gaming laptopodat! Persze ilyenkor lassabb töltésre számíts, játszani sem ajánlott közben, de munkához, vagy pár extra órányi netezéshez, filmnézéshez ideális megoldás mindez, ráadásul nem kell a nehéz töltőt cipelned, elég egy pehelykönnyű kis kockát elrejteni a táskádban.

 

Apropó, táska: a Zephyrus S-hez egy nagyon menő gamer táskát is kapsz a dobozban.

Bivaly konfig kis helyen

A Zephyrus S GX701GX két legfontosabb eleme a CPU és a GPU. Előbbiből egy Intel Core i7-8750H került a tesztkonfigba, de minimális felárral már a 9750H-t kaphatod. Ha mégis a 8750H-hoz jutsz hozzá, akkor sem kell elkeseredned, mert sebességben hozza a kötelezőt az előző generációs modell is, alig lassabb a 9750H-hoz képest. Persze, ha választhatsz, azt javasoljuk, ragaszkodj az újabb, 9750H-hoz, miután ez 2,2-4,1 GHz helyett már 2,6-4,5 GHz-en dolgozik.

A GPU-ból egy GeForce RTX 2080-as chipet kapott a Zephyrus S GX701GX, ami jelenleg az egyik legerősebb mobil grafikus chip. Persze ezúttal nem a teljes értékű példányról, hanem a Max-Q kivitelről van szó, ilyen lapos gépházban ennek a hűtése is komoly feladat (erre 5 hőcsövet és 12 voltos ventilátorokat vetettek be). A 8 GB GDDR6 VRAM persze hiánytalanul megvan, így videomemória-gondjaid ezen a gépen várhatóan sohasem lesznek.

Hogy lassulás és tárhelyhiány-gondok ne ráncolják a homlokodat, került a gépbe 24 GB DDR4 rendszermemória és egy 1 TB-os, Samsung gyártású M.2 NVMe PCIe SSD is. Erről fut a gyárilag telepített Windows 10 Home, méghozzá szélsebesen (a 3 GB/s feletti szekvenciális tempó kiváló). A megbízható Intel Wi-Fi 5 vezérlő sem hiányzik és portokból is kapsz bőségesen.

A Zephyrus S egyik legfontosabb újdonsága az üzemmódváltás lehetősége. Eddig az Nvidia nem engedte, hogy egyetlen notebookban elérhető legyen egyszerre az integrált Intel GPU és a G-Sync technológia, azonban az Asus megoldotta mindezt. Játék módban megkapod a G-Sync minden előnyét az RTX 2080 Max-Q GPU-val és gyors panellel, ha pedig akkumulátorról dolgoznál, simán átválthatsz Optimus módra. Utóbbi esetén a panel lassabb módra kapcsol és az Intel iGPU hajtja, cserébe az üzemidő sokkal hosszabb lesz (129 perc helyett 192, perc, ami komoly eredmény). Mindezt az előre telepített Armoury Crate központban teheted meg egyetlen gombnyomással. Ez a megoldás komoly lépés az ideális gamer ultrabook felé, a képbe mindössze annyi egy dolog rondít bele: az átkapcsolás újraindítással jár együtt.

Természetesen egy tesztelő kíváncsi természet, ezért leteszteltük, hogy mi van akkor, ha Optimus-módban indítunk játékot. Nos, a jó hír az, hogy a sebességet itt is megkapod, de persze csak kikapcsolt V-Sync-módban, a kép pedig simán szétesik gyors mozgásnál a 60 Hz-re lassított kijelzőn.

Érthetetlen apróságok

És akkor következzen a szőrszálhasogatás. Érthetetlen módon hiányzik a LAN vezérlő, ami gamer gép lévén igazán fájó hiányosság. A Wi-Fi ugyan nem rossz (Intel 9560 CNVi), de nem is a legújabb AX200-as Wi-Fi 6 modul, amit 2019-ben már elvárnánk egy csúcskategóriás gamer géptől. A LAN is fontos, a legjobb pinget és stabil sebességet még mindig itt kapod meg garantáltan. Szintén érthetetlen számunkra, hogy amikor már a 150-200 ezer forintos gépekben is általánossá vált a Windows Hello-kompatibilis biometrikus azonosítás, akkor a Zephyrus S-ben miért vagyunk kénytelenek ezt nélkülözni. Egy ujjlenyomat-olvasó kényelmes és filléres kiegészítés lett volna.

Verdikt

Mindössze 18,7 mm vastagságú, 15,6"-os méretű gépházba összezsúfolni egy RTX 2080-as, 17 colos gaming konfigurációt igazi művészet, ráadásul az Asus mérnökeinek mindez nagyon jól sikerült. A gép elegáns, egyben erőt sugall a dizájn, a kijelző jó képminőségű és a konfiguráció is kellőképpen erős. A Max-Q dizájn szerinti billentyűzet-touchpad elrendezés még mindig nem mindenkinek tetszik, ám cserébe a Core i7-GeForce RTX hűtése nem visít, amikor órák óta játszol. Az Optimus-G-Sync átkapcsolásnak nagyon örültünk, jól is működik, de az újraindítás azért még egy olyan pont, amit megoldhatnának a mérnökök (ehhez valószínűleg egy szimpla szoftverfrissítés nem lesz elég).

A billentyűzet a maga nemében kényelmes, a tárhely gyors, a memória bőséges, de a Wi-Fi 5 vezérlő és a LAN hiánya két olyan dolog, amit egy 2019-es Zephyrus S-nek már nem szabadna elkövetnie. A mellékelt webkamera nem rossz, az integráltat egyáltalán nem hiányoltuk, bár az alsó kávában simán elfért volna. Ennél fájdalmasabb, hogy nem kapsz ujjlenyomat-olvasót, pedig ez kényelmes, biztonságos és gyors módja az azonosításnak például a Windows betöltődésekor.

A mérési eredményekből látszik, mire képes ma egy ilyen konfiguráció: a 8. generációs Core i7 még mindig erős, a GPU pedig hiába csökkentett órajelű Max-Q példány, túllövés a full HD-panelhez. Persze aktivált G-Sync-kel már más a helyzet, ugyanis több játék is ki fogja használni, hogy 60 fps felett száguldhat.

Ez nem csupán a ma elérhető játékokra, hanem a később megjelenőkre is igaz, várhatóan az RTX 2080 Max-Q nem fog 1-2 év múlva olyan gyengének számítani, hogy bármi is akadozzon full HD felbontás mellett. Talán éppen ezért egy QHD (2560×1440) panel jobban illett volna már ebbe a konfigurációba, a GPU elbírta volna azt is. Tárhelyproblémád sem lesz, a RAM is bőséges és a megépítés is időtálló. A GX701GX dobozában extraként egy minőségi táskát és jó webkamerát is kapsz, amik kellemes figyelmességek. Ha megtetszett a gép, ne csodálkozz, tényleg jó gaming notebook, azonban az erő és a kecses külső párosításával együtt jár a csillagászati ár is: ezért a konfigurációért 1 150 000 forintot kell fizetned.

Asus ROG Zephyrus S GX701GX

Ár: 1 154 900 Ft
  • Intel Core i7-8750H
  • 24 GB DDR4 RAM/1 TB NVMe SSD
  • 17,3", FHD, VA, 144 Hz, G-Sync, matt kijelző
  • 1×Type-C Gen2, 1×Type-C Gen1, 1×USB 3.1 Gen2, 1×USB 3.1 Gen1, HDMI
  • 399×272×18,7 mm, 2,7 kg
  • Windows 10 Home
  • Intel Wi-Fi ac-9560
PRO
  • prémium külső
  • jó kijelző
  • erős belső
  • jó hűtés
  • ötletes, egyedi megoldások
  • átkapcsolható grafikus vezérlő
Kontra
  • nincsen LAN
  • csak Wi-Fi 5
  • nincsen biometrikus azonosítás
  • csak full HD felbontás
  • lapos billentyűzet
  • csillagászati ár
                        Array
(
    [gameinfo_id] => 6621
    [topic] => 1
    [group] => 12
    [gameinfo_name] => Asus ROG Zephyrus S GX701GX
    [gameinfo_name_alias] => 
    [gameinfo_platform] => 
    [gameinfo_gamestyle] => 
    [publisher_id] => 0
    [developer_id] => 0
    [manufacturer_id] => 4
    [gameinfo_game_released] => 0
    [gallery_id] => 0
    [gameinfo_description] => 
    [gameinfo_date] => 2019-06-26 16:12:52
    [gameinfo_webpage] => https://www.asus.com/hu/Laptops/ROG-ZEPHYRUS-S-GX701/
    [gameinfo_tags] => Asus, notebook, gamer, pcmasterrace, RTX2080, GeForce, Intel, Core, laptop, Zephyrus,G-Sync
    [gameinfo_url] => asus-rog-zephyrus-s-gx701gx
    [gameinfo_pro] => prémium külső
jó kijelző
erős belső
jó hűtés
ötletes, egyedi megoldások
átkapcsolható grafikus vezérlő
    [gameinfo_kontra] => nincsen LAN
csak Wi-Fi 5
nincsen biometrikus azonosítás
csak full HD felbontás
lapos billentyűzet
csillagászati ár
    [gameinfo_data] => Intel Core i7-8750H
24 GB DDR4 RAM/1 TB NVMe SSD
17,3", FHD, VA, 144 Hz, G-Sync, matt kijelző
1×Type-C Gen2, 1×Type-C Gen1, 1×USB 3.1 Gen2, 1×USB 3.1 Gen1, HDMI
399×272×18,7 mm, 2,7 kg
Windows 10 Home
Intel Wi-Fi ac-9560
    [gameinfo_gs_rating] => 0
    [gameinfo_pcw_rating_performance] => 9
    [gameinfo_pcw_rating_service] => 8
    [gameinfo_pcw_rating_pricevalue] => 6
    [gameinfo_pcw_rating_display] => 9
    [gameinfo_pcw_rating_materialquality] => 10
    [gameinfo_pcw_rating_extrafunctions] => 8
    [gameinfo_pcw_rating_software] => 9
    [gameinfo_pcw_rating_battery] => 7
    [gameinfo_pcw_rating_look] => 10
    [gameinfo_pcw_awards] => Array
        (
            [0] => 6
        )

    [gameinfo_price] => 1 154 900
    [gameinfo_forum_url] => 
    [gameinfo_embed] => 
    [gameinfo_quote] => 
    [gameinfo_format] => 
    [gameinfo_pegi] => 
    [gameinfo_pegi_descriptor] => 
    [gameinfo_multiplayer_online] => 
    [gameinfo_multiplayer_offline] => 
    [gameinfo_numofplayers] => 
    [gameinfo_pack] => 
    [gameinfo_language] => 
    [gameinfo_subscription] => 0
    [gameinfo_important] => 0
    [gameinfo_release_date] => 0000-00-00
    [gameinfo_collectors_edition] => 0
    [gameinfo_need_internet] => 0
    [gameinfo_cover] => 
    [gameinfo_screenshot1] => 
    [gameinfo_screenshot2] => 
    [gameinfo_screenshot3] => 
    [gameinfo_screenshot4] => 
    [manufacturer] => Array
        (
            [manufacturer_id] => 4
            [manufacturer_name] => ASUS
            [manufacturer_url] => asus
            [manufacturer_link] => http://www.asus.com
            [link] => /gyarto/asus
        )

    [link] => /termekinfo/asus-rog-zephyrus-s-gx701gx-6621.html
    [gameinfo_pro_list] => Array
        (
            [0] => prémium külső
            [1] => jó kijelző
            [2] => erős belső
            [3] => jó hűtés
            [4] => ötletes, egyedi megoldások
            [5] => átkapcsolható grafikus vezérlő
        )

    [gameinfo_kontra_list] => Array
        (
            [0] => nincsen LAN
            [1] => csak Wi-Fi 5
            [2] => nincsen biometrikus azonosítás
            [3] => csak full HD felbontás
            [4] => lapos billentyűzet
            [5] => csillagászati ár
        )

    [gameinfo_pcw_rating] => 8.4
)
1
                        
  • Teljesítmény:

    9

  • Ár/Érték:

    6

  • Anyagminőség:

    10

  • Extra funkciók:

    8

  • Kijelző:

    9

  • Szoftver:

    9

  • Akkumulátor:

    7

  • Kinézet:

    10

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.