Hirdetés

Asus TUF Gaming RTX 4070 teszt - a kötelező kör



|

Az RTX 40-es szériát a megjelenés óta egyfajta csodálat övezi, a csúcsmodellre jellemző brutális erőfölény mind a mai napig letaglózó. Az árazás még mindig horrorisztikus, ezért nagy szükség van a generációs "népkártyákra". Vajon az RTX 4070 lenne az első "tuti vétel"?

Hirdetés

Nehéz jelenleg okosat tanácsolni azoknak, akik épp videokártyát vásárolnának. Persze ez nem új helyzet, mi is több cikkben foglalkoztunk a lehetőségekkel, számításba vettük a használt piacot, olykor türelemre intettünk. Kicsit kezd is már közhellyé válni ez a téma, jelen gazdasági helyzetben nehéz érveket sorakoztatni egy-egy, több százezer forintos hardverkiadás mellett.

A fejlődés ettől persze még nem áll le, a közismert gyártók a saját menetrendük szerint dobják piacra az új modelleket, amit mindenki megnéz és örömmel konstatál, de leginkább amiatt, hogy vajon miként alakulnak az árak a korábbi videokártyagenerációknál. Ez maradt nekünk, árakat, hirdetéseket figyelünk, szinte alig van valaki, akit az új típusok végrehajtóegységeinek száma vagy a memóriasávszélesség érdekelne. Oké, megjelent, éljen, de mikor lesznek már végre olyan ajánlatok, amik beleférnek az észszerű költségvetésbe?

Hirdetés

Kicsit naivan álltunk az RTX 4070 megjelenéséhez, és hittük azt, hogy ha teljesítmény tekintetében nem is ez lesz a legérdekesebb állomás az Ada Lovelace architektúrában, színrelépése felgyorsíthat bizonyos folyamatokat, átrendeződéseket. Hogy ebből mi lesz valójában? Igen, sajnos túl naivak voltunk.

Egy lépcsőfokkal lejjebb…

Az Nvidiáról azért már kiderült korábban, hogy kíméletlen precizitással hajtja végre a termékstratégiáját, a PR-részleg ugyan erősen próbál hatni az emberi/játékos érzelmekre, de valójában pontos menetrend mentén történik minden; nincs ingyen ebéd és következmények nélküli ray tracing. Az RTX 4090 megjelenése egyébként talán már-már túl sokkolóra sikerült, de abban a piaci környezetben, abban az ársávban tökéletesen elfért, az RTX 3090-nel szépen meg lett ágyazva az 1500-2000 dolláros ársáv. Az RTX 4080-nal azért csak sikerült összehozni egy kisebb fiaskót, de az RTX 4070 Ti megjelenésével végülis alig páran emlékeznek arra, hogy ezt a kártyát eredetileg 4080-asnak szánta a gyártó.

Az AD104-es grafikus lapkát pont annyira faragták meg, hogy kellő távolságra kerüljön a Ti-modelltől. Nem biztos, hogy a TUF Gaming a legjobb ajánlat, de a teljesítményére nem igazán lehet panaszod
Az AD104-es grafikus lapkát pont annyira faragták meg, hogy kellő távolságra kerüljön a Ti-modelltől. Nem biztos, hogy a TUF Gaming a legjobb ajánlat, de a teljesítményére nem igazán lehet panaszod

A 3D-sebességgel egyébként sosem volt probléma, a DLSS3 és annak "frame generation" funkciója pedig átlagos gamer szemmel döbbenetes hatást produkál. Ha követed az eseményeket, akkor már tudod, mire képes a jelenlegi GeForce RTX-generáció, ezért a sorban negyedik modell megjelenése igen kevés izgalmat tartogat. Nem is szántak neki több szerepet, az RTX 4070 az AD104-es grafikus lapka nyesett verziójára épül, mindössze 5888 magot tartalmaz a 7680-ból, és a ray-tracing számításokra fejlesztett RT-magokból is elveszett a teljes kiépítés negyede. Az architektúra blokkalapú felépítése miatt ez a csökkentés egyéb paraméterekre is hatással van, a mérnökök láthatóan ügyeltek arra, hogy könnyen észlelhető sebességkülönbség alakuljon ki a normál és a Ti típusok között.

Ami pozitívum, hogy a 12 GB-nyi GDDR6X fedélzeti memóriához nem nyúltak, erre pedig az év második felében érkező játékoknál nagy szükség lehet. Saját kínálatát tekintve az Nvidia a végrehajtóegységek számának csökkentését tűpontosan beárazta, a 800 dolláron kezdő RTX 4070 Ti-hez képest 200 dollárral lejjebb járunk. A gond az, hogy ezen az árszinten a konkurencia igen erős ajánlatokkal rendelkezik.

Hozza a kötelezőt

Amire szánták, arra tökéletes alkalmas a grafikus lapka, nem meglepő, hogy a partnergyártók rengeteg variációt készítettek elő a megjelenésre. Tesztünkben az Asus TUF Gaming kiadása szerepel, amire egy rossz szavunk sem lehet. A felépítés, a felhasznált hűtőblokk és a szoftveres körítés a gyártótól elvárható minőséget képviseli. A háromventilátoros kialakítás fizikai méreteit tekintve gondot okozhat egy-két szűkebb gépházban, a csendessége azonban az egyik legnagyobb erényként említhető.

Rövid nyomtatott áramkör apró érdekességekkel. Az egy kapcsolóval állítható ventilátorprofil már megszokott az ASUS kártyáin, a hagyományos 8 tűs PCIe-tápcsatlakozónak azonban még nem örültünk ennyire
Rövid nyomtatott áramkör apró érdekességekkel. Az egy kapcsolóval állítható ventilátorprofil már megszokott az ASUS kártyáin, a hagyományos 8 tűs PCIe-tápcsatlakozónak azonban még nem örültünk ennyire

Kipróbálhatod a nyomtatott áramkör szélére tett kapcsolót, ami a csendes és teljesítményre hangolt BIOS-ok között vált, de utóbbi engedélyezése esetén is várhatóan a géped többi részegységének zaja lesz a domináns. Ezt azért még mindig igen jól csinálja az Asus, a teljes terhelés esetén mért 70 Celsius fok körüli maximumok a GPU-nál folyamatosan garantálják a gyárilag beállított boost-frekvenciát.

A GPU-Z segítségével gyorsan kideríthetők a kártya BIOS-ába programozott energialimitek. Nincs túl nagy mozgástér, 216 W-nál feljebb nincs tovább, a boost-órajel valahol 2700-2750 MHz környékén tetőzött a tesztek futása alatt
A GPU-Z segítségével gyorsan kideríthetők a kártya BIOS-ába programozott energialimitek. Nincs túl nagy mozgástér, 216 W-nál feljebb nincs tovább, a boost-órajel valahol 2700-2750 MHz környékén tetőzött a tesztek futása alatt

Ha ennyire jó a hűtés, számíthatsz-e kimagasló tuningpotenciálra? Nos, ez még mindig nem ennyire egyszerű a BIOS-ba bevésett energiahatárok miatt, ráadásul ennél az RTX 4070-nél 216 W-ban húzták meg a felső határt. Ezen belül ugyan van még lehetőséged picit emelni a boost-értéken, de az ezzel nyert teljesítménytöbblet 5% alatti lesz. Hatalmas örömünkre szolgál, hogy a kártyán a klasszikus, 8-tűs PCIe-tápcsatlakozás fogadott - az Nvidia ezúttal megengedő volt, és a partnergyártókra bízta, mely megoldást választják. A TUF Gaming modellen mindössze egy darab található ebből a csatlakozófajtából, nem kell tehát új tápegység és nem szükséges rettegni sem a 12+4 tűs kábelförmedvénytől.

Sebességében nem csalódtunk, csak az árában

Az a hír járja, hogy az Nvidia épp egyhónapos szünetet kért a partnergyártóktól az RTX 4070 gyártását illetően, a kezdeti kereslet ugyanis elmarad a várttól. Isten hozott a való világban, Nvidia, a 600 dolláros ársáv már az a szint, ahol az RTX 30-as és Radeon RX6000-es korábbi csúcsajánlatok versengenek a gamerek kegyeiért.

A magyar boltok polcai sem mutatnak más képet: ugyan egy-egy egyszerűbb modell beférhet a 250-270 ezer forintos árszintbe, de tesztünk alanya még 300 ezer felett tanyázik. Itt pedig épp egy kellemetlen prés kezd kialakulni: jelenleg is találni RX 6950 XT picit olcsóbban, illetve referencia felépítésű RX 7900 XT-k közelítenek a 330 ezres sávból. Mindkettő igen komoly ajánlat, nemcsak a VRAM-többlet, hanem a nyers teljesítmény miatt is. Az RTX 3070 Ti-k és 3080-k kitakarításával láthatóan jól halad az Nvidia, viszont a használtpiac még mindig ott van; egy hasonló áron kínálat RTX 3090 vagy ennek Ti változata egyértelműen jobb vétel az új jövevénynél akár hosszabb távon is.

Ha egy üres térbe érkezett volna az újdonság, minden bizonnyal kellemes emlékeket is generálhatna, így viszont csak egy kötelező elem, ami szélesíti a palettát, ad némi lehetőséget a partnergyártóknak, de a figyelem továbbra is a nyári elejére várt RTX 4060-ra szegeződik. Vagy már megint túl naivak vagyunk?

ASUS TUF Gaming GeForce RTX 4070 12GB OC

Ár: 311 990 Ft
Remek videokártya a gyárilag tuningolt TUF Gaming RTX 4070, a 12 GB videomemória jövőállónak tűnik, a hűtés pedig szokás szerint kiváló. Az árcédula viszont még mindig nem, kb. 20%-kal olcsóbban is megkapható más gyártótól ez a GPU.
  • Grafikus processzor: GeForce RTX 4070
  • Grafikus lapka: Nvidia AD104
  • CUDA magok száma: 5888
  • GPU-alapórajel: 2550 MHz
  • Boost-órajel: 2580 MHz (OC mód)
  • Memória: 12 GB GDDR6X
  • Memória sebessége: 21 Gbps
  • Memória adatbusz: 192 bit
  • Kimenetek: 1×HDMI 2.1, 3×DisplayPort 1.4a
  • Ajánlott tápegység: 650 W
PRO
  • Megfelelő teljesítmény az RTX 40-es család többi tagjához képest
  • 12 GB-nyi videomemória
  • Gyári tuning kimagasló Boost-órajellel
  • Remek hűtés: halk és hatékony hőelvezetés
  • Silent és OC mód fizikai kapcsolással
  • DLSS3 hatásai a képkockasebességre
Kontra
  • Az egyik legdrágább RTX 4070 kiadás
  • Nincs mozgástér a TDP-keret kitolásában
                        Array
(
    [gameinfo_id] => 8340
    [topic] => 1
    [group] => 6
    [gameinfo_name] => ASUS TUF Gaming GeForce RTX 4070 12GB OC
    [gameinfo_name_alias] => 
    [gameinfo_platform] => 
    [gameinfo_gamestyle] => 
    [publisher_id] => 0
    [developer_id] => 0
    [manufacturer_id] => 4
    [gameinfo_game_released] => 0
    [gallery_id] => 0
    [gameinfo_description] => 
    [gameinfo_date] => 2023-05-15 10:35:03
    [gameinfo_webpage] => https://www.asus.com/us/motherboards-components/graphics-cards/tuf-gaming/tuf-rtx4070-o12g-gaming/
    [gameinfo_tags] => asus, videokártya, tuf, gaming, pc, gamer, teszt, rtx, geforce, nvidia
    [gameinfo_url] => asus-tuf-gaming-geforce-rtx-4070-12gb-oc
    [gameinfo_pro] => Megfelelő teljesítmény az RTX 40-es család többi tagjához képest
12 GB-nyi videomemória
Gyári tuning kimagasló Boost-órajellel
Remek hűtés: halk és hatékony hőelvezetés
Silent és OC mód fizikai kapcsolással
DLSS3 hatásai a képkockasebességre
    [gameinfo_kontra] => Az egyik legdrágább RTX 4070 kiadás
Nincs mozgástér a TDP-keret kitolásában
    [gameinfo_data] => Grafikus processzor: GeForce RTX 4070
Grafikus lapka: Nvidia AD104
CUDA magok száma: 5888
GPU-alapórajel: 2550 MHz
Boost-órajel: 2580 MHz (OC mód)
Memória: 12 GB GDDR6X
Memória sebessége: 21 Gbps
Memória adatbusz: 192 bit
Kimenetek: 1×HDMI 2.1, 3×DisplayPort 1.4a
Ajánlott tápegység: 650 W
    [gameinfo_gs_rating] => 0
    [gameinfo_pcw_rating_performance] => 8
    [gameinfo_pcw_rating_service] => 8
    [gameinfo_pcw_rating_pricevalue] => 5
    [gameinfo_pcw_rating_display] => 0
    [gameinfo_pcw_rating_materialquality] => 9
    [gameinfo_pcw_rating_extrafunctions] => 8
    [gameinfo_pcw_rating_software] => 0
    [gameinfo_pcw_rating_battery] => 0
    [gameinfo_pcw_rating_look] => 8
    [gameinfo_pcw_awards] => Array
        (
            [0] => 
        )

    [gameinfo_price] => 311 990
    [gameinfo_forum_url] => 
    [gameinfo_embed] => 
    [gameinfo_quote] => Remek videokártya a gyárilag tuningolt TUF Gaming RTX 4070, a 12 GB videomemória jövőállónak tűnik, a hűtés pedig szokás szerint kiváló. Az árcédula viszont még mindig nem, kb. 20%-kal olcsóbban is megkapható más gyártótól ez a GPU.
    [gameinfo_format] => 
    [gameinfo_pegi] => 
    [gameinfo_pegi_descriptor] => 
    [gameinfo_multiplayer_online] => 
    [gameinfo_multiplayer_offline] => 
    [gameinfo_numofplayers] => 
    [gameinfo_pack] => 
    [gameinfo_language] => 
    [gameinfo_subscription] => 0
    [gameinfo_important] => 0
    [gameinfo_release_date] => 0000-00-00
    [gameinfo_collectors_edition] => 0
    [gameinfo_need_internet] => 0
    [gameinfo_cover] => 
    [gameinfo_screenshot1] => 
    [gameinfo_screenshot2] => 
    [gameinfo_screenshot3] => 
    [gameinfo_screenshot4] => 
    [manufacturer] => Array
        (
            [manufacturer_id] => 4
            [manufacturer_name] => ASUS
            [manufacturer_url] => asus
            [manufacturer_link] => http://www.asus.com
            [link] => /gyarto/asus
        )

    [link] => /termekinfo/asus-tuf-gaming-geforce-rtx-4070-12gb-oc-8340.html
    [gameinfo_pro_list] => Array
        (
            [0] => Megfelelő teljesítmény az RTX 40-es család többi tagjához képest
            [1] => 12 GB-nyi videomemória
            [2] => Gyári tuning kimagasló Boost-órajellel
            [3] => Remek hűtés: halk és hatékony hőelvezetés
            [4] => Silent és OC mód fizikai kapcsolással
            [5] => DLSS3 hatásai a képkockasebességre
        )

    [gameinfo_kontra_list] => Array
        (
            [0] => Az egyik legdrágább RTX 4070 kiadás
            [1] => Nincs mozgástér a TDP-keret kitolásában
        )

    [gameinfo_pcw_rating] => 7.7
)
1
                        
  • Teljesítmény:

    8

  • Ár/Érték:

    5

  • Anyagminőség:

    9

  • Extra funkciók:

    8

  • Kinézet:

    8

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.