Hirdetés

Hibrid AMD-NVIDIA gamer laptopot villantott az ASUS



|

Az új, Ryzen alapú TUF Gaming FX505DV-t leginkább azoknak ajánlják, akik megfizethető kategóriában keresnek erős laptopot játékra.

Hirdetés

Épp pár hete, a Computex 2019-en faggattuk az egyik ASUS fejest arról, mennyire terveznek nyitni az AMD felé, és tessék, már itt is egy Ryzen alapú új TUF gamer laptop. Ha nem is a kérdésünk miatt kapták össze hirtelen magukat, de azért örülünk a dolognak, és a közlemény szerint a pénztárcánk is örülhet.

Hirdetés

Ehhez képest persze még mindig érdekes hibrid a TUF Gaming FX505DV, hiszen AMD processzor mellett NVIDIA grafika került bele (egészen pontosan egy RTX 2060). Mindenesetre ezzel az összeállítással akár 144 Hz / 3 ms kijelzős változatokat is lehet majd rendelni az eszközből. Ha már kijelző, az új TUF modell is NanoEdge technológiás, tehát kifejezetten vékony kávák maradnak csak az aktív terület körül. Az FX505DV akár harmadik generációs Ryzen 7 processzorral is elérhető, a RAM felső határa 32 GB DDR4-2400, és belepakolható akár 1 terabájtnyi SSD vagy szintén 1 TB FireCuda SSHD, de persze normál merevlemezzel is rendelheti, aki a kategórián belül a legtöbbet szeretné spórolni.

Ez utóbbi azért is lehet jó megoldás, mert a laptopot kifejezetten könnyű bővítésre tervezték, normál csavarhúzóval könnyen elérhetők az adattárolók rekeszei és a memóriafoglalatok is, szóval ha valaki először valamilyen alapkiépítést választ, második lépcsőben is villámgyorsan turbózhat a RAM-on vagy a tárhelyen.

Az új TUF modell egyébként strapabíró is, mivel megfelel a MIL-STD-810G katonai szabványnak, tehát egy jóféle LAN-partin sem kell félteni a kisebb ütődésektől, rázkódástól. Kétféle burkolat érkezik egyébként, az egyik visszafogottabb, fekete alapú, amelyen fehér háttérvilágítású billentyűzetet találunk, míg a másik egy kissé bling-blingebb megközelítésű változat arany acél és metálszürke alumíniumborítással, valamint Aura RGB-vel testreszabható billentyűzet-világítással. Az alsó rész méhsejt-kialakítása fokozza a strapabíróságot, és minden egyes laptopot több körös teszten küldenek át az időjárás, ütődés és rázkódás elleni védelem okán.

Ha már billentyűzet: desktop szintű kialakítás, játékra tervezett elrendezés, numerikus billentyűk jellemzik az új modellt, értelemszerűen jól kiemelik a WASD gombokat, és szélesebb a szóköz, hogy könnyebben rátaláljunk hüvelykujjal. Minden egyes gomb felülete enyhén ívelt, így kényelmesebb az ujjbegyeknek, alattuk pedig 1,8 mm-es billentyűutas kapcsolók dolgoznak Overstroke technológia segítségével. Ez megemeli az aktiválási pontot, hogy a lenyomások hamarabb érvényesüljenek, az aktiválási pont alatti hosszabb billentyűút pedig kényelmesebbé teszi a gépelést.

A hűtést HyperCool technológia segíti, független CPU és GPU ventilátorokkal és hűtőbordákkal, amelyeket közös hűtőcső kapcsol össze. A meleg levegő hátrafelé vezetődik el a trapéz alakú kivágás alatt, így még akkor is akadálytalanul távozik a gépházból, amikor a kijelzőt hátrahajtjuk. Külön pormentesítő csatornák gyűjtik az apró szemcséket, amiket el is vezetnek, hogy ne tömhessék el a hűtőbordákat és ventilátorokat, szóval egyfajta öntisztító kialakításról beszélünk, ami segít minél tovább megőrizni a gép teljesítményét. A ventilátorsebesség alapből automatikusan igazodik a terheléshez, de három gyorsbillentyűvel szabályozni is tudjuk a hűtési profilokat.

Az ASUS TUF Gaming FX505DV Magyarországra a harmadik negyedév során érkezik meg, a pontos árát még nem tudjuk, de a TUF márka többi képviselőjéhez hasonlóan megfizethetőnek ígérik.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.