Hirdetés

Az AMD azon van, hogy még több alaplappal kompatibilis legyen a Ryzen 5000-es széria



|

Ezzel talán csillapíthatja a gyártó a felhasználók elégedetlenségét.

Hirdetés

Még tavaly lehettünk szemtanúi annak a meglepő lépésnek, hogy több gyártó is új firmware-t hozott az A320-as chipsetet használó alaplapjaikhoz, amelyek így már támogatni tudták a Ryzen 5000-es processzorokat.

Sajnos több más alaplap esetében nem történt ilyen változás, aminek nem is örült a közösség egy része, de a jelek szerint az AMD is elkötelezte magát a visszafelé kompatibilitás mellett.

Hirdetés

Egy friss bejelentés szerint a gyártó már dolgozik azon, hogyan tudná az összes Ryzen 5000-es processzort kompatibilissé tenni a 300-as szériát használó alaplapok esetében. Ez azért is érdekes, mert a cég korábbi tájékoztatása alapján elvileg öt évig élvez hivatalos támogatást az AM4-es foglalat, de bizonyos korlátok miatt nem lett teljeskörű a dolog.

Talán még emlékeztek arra, hogy eleinte úgy volt, csak 500-as szériájú alaplapokkal működnek majd a Ryzen 5000-es CPU-k. A közösség heves tiltakozását követően aztán a 400-as széria is támogatást kapott, de a 300-as kimaradt. Úgy tűnikt tehát, hogy az AMD egy régi elmaradását igyekszik pótolni, aminek jó eséllyel sokan örülnek is majd.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.