Hirdetés

Az Intel is évente állhat elő az új GPU-ival



|

Hivatalos forrás utalt rá, hogy miként követi egymást a kékek grafikus erőforrásainak első négy generációja.

Hirdetés

Jó ideje nem titok már, hogy az Intel is belép a dedikált GPU-k piacára, felvéve a kesztyűt a jóval tapasztaltabb Nvidiával és AMD-vel. A kifejezetten erősnek ígérkező Intel ARC-széria jelenlegi ismereteink szerint 2022-ben debütálhat, először hordozható eszközökben, az év második felétől pedig az asztali konfigurációkban is.

Azt már eddig is tudtuk, hogy a GPU-k első négy generációja némi szerepjátékos kikacsintással Alchemist, Battlemage, Celestial és Druid néven érkezik, most viszont arra is fény derülhetett, hogy milyen ütemben követik egymást.

Hirdetés

Az Intel ARC közösségi szóvivője, Bryce Furuya ugyanis egy másik posztra reagálva arról írt a Twitteren, hogy ha minden jól megy, a Druid 2025-ben már ott lehet a polcokon az Nvidia RTX 6090-es csúcskártyája mellett. Ebből arra következtethetünk, hogy a kékek is évente hozzák majd ki az új GPU-kat, ami nem lenne meglepő, hiszen a konkurenciánál is ez a szokás.

Addig persze még sok víz lefolyik majd a Dunán, de egy ekkora projektnél teljesen természetes, hogy több évre előre tervez az Intel. Az viszont bizonyos, hogy izgalmas lesz látni a háromszereplőssé bővülő piac átalakulását, még ha az elhúzódó chiphiány miatt nem is valószínű, hogy vásárlóként sok vizet zavarnak majd a kékek 2022-ben.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.