Hirdetés

Az ukrajnai háború miatt bizonytalanná vált az MSI Afterburner jövője



|

Az egyik legnépszerűbb overclocking szoftvert is érintik a háború nyomán bevezetett szankciók.

Hirdetés

Aki kicsit is belemászott a GPU-k túlhúzásának művészetébe, szinte biztosan találkozott már az egyik legnépszerűbb erre szolgáló alkalmazással, az MSI Afterburnerrel, melynek fejlesztését egy orosz programozó, Alexey Nicolaychuk végzi.

Jobban mondva végezné, a tavaly februárban kirobbant orosz-ukrán háború nyomán bevezetett gazdasági büntetőszankciók miatt ugyanis már régóta nem fizetik ki a munkáját, most pedig betelt nála a pohár.

Hirdetés

Az ügy egy fórumbejegyzéssel pattant ki, amelyben Nicolaychuk feltárta, hogy már 11 hónapja ingyen dolgozik az MSI Afterburneren, mivel a tajvani cég a "politikai helyzetre" hivatkozva nem teljesíti a szerződésben vállalt kötelezettségeit. A fejlesztő azt írta, hogy szabadidejében ugyan próbál majd foglalkozni a projekttel, de a továbbiakban kénytelen lesz valami másra fordítani az energiáját, amiből ki is tudja fizetni a számláit.

Miután több híroldal is beszámolt a posztról, az MSI eljuttatott egy rövid közleményt a sajtóhoz, amely a következőképp foglalta össze a helyzetet:

"A termékmarketing és könyvelési csapatunk jelenleg is foglalkozik ezzel a problémával. A háború miatt a kifizetéseink nem tudtak sikeresen eljutni a szerző bankszámlájára. Továbbra is tartjuk vele a kapcsolatot, és kitaláljuk, hogyan oldjuk meg ezt a problémát."

Magyarán úgy tűnik, hogy az MSI-nek pillanatnyilag fogalma sincs, hogy miként kerüljék meg a szankciókat, ami bizonytalanná teszi az MSI Afterburner jövőjét. A szoftver utolsó stabil verziója 2021 decemberi, s habár továbbra is felismeri a legújabb videokártyákat, ezen a ponton semmi sem garantálja, hogy ez így is marad.

Nicolaychuk egyébként igazi veterán a GPU-tuner szakmában, 1997-ben ő hozta létre a RivaTuner nevű programot, amelyet később az MSI Afterburnerbe és más hasonló szoftverekbe is integráltak.

 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.