Hirdetés

Azzal vádolják a Valve-et, hogy más gyártótól koppintotta kontrollerét

|

Állítólag figyelmeztették is a vállalatot, hogy a Steam Controller bizonyos része le lesz védetve.

Hirdetés

Szerzőijog-sértés miatt keresetet nyújtottak be a videojáték-fejlesztő és kiadó Valve ellen, sőt, a héten Zoomon keresztül már tárgyalás is indult abban az ügyben, hogy a vállalat egy másik kontrollergyártótól, az SCUF-től lopta a már nyugdíjaztatott Steam Controller egyik elemét, pontosabban annak hátsó gombjait.

A benyújtott kereset szerint a Valve-et már 2014-ben figyelmeztették, hogy a kontroller prototípusa ugyanazt a megoldást használja, amit az SCFU szellemi tulajdonnal foglalkozó ága, az Ironburg Inventions még abban az évben, a Valve végleges vezérlőjének megjelenése előtt levédetett.

Hirdetés

Az Ironburg ügyvédje, Robert Becker azt állítja, az SCFU vezérigazgatója, Duncan Ironmonger a 2014-es CES-en látta a Steam Controller szóban forgó példányát, majd a helyszínen tájékoztatta a Valve munkatársait a hasonlóságokról, illetve az Ironburg rövidesen bejegyzésre került szabadalmáról is, melyről Ironmenger is épp a CES előtt tudta meg, hogy sínen van. Később levél útján is tájékoztatta a céget a helyzetről, amely a vád szerint ennek ellenére is szándékosan lopta el a dizájnt.

Becker "klasszikus Dávid és Góliát"-ként hivatkozott a fennálló helyzetre, a Valve ügyvédje, Trent Webb szerint viszont az ügy során utólag módosított grafikákkal és képekkel fognak ferdíteni a valóságon.

A Steam Controllert 2015 novemberében dobták piacra. Hiába volt célja minél inkább konzolosítani a PC-s játékélményt, végül 2019 novemberében leállították a gyártását.

A Valve a napokban régiózáras árusítás miatt kapott többedmagával is súlyos büntetést.

Ha nem csak a legjobb hardverek és perifériák, hanem a játékok világa is érdekel, akkor kattints ide!

Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.